A Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt.
(MIK) megkezdte szerdán az egykori szálló homlokzatának állványozását, az ezt követően kezdődő munkák során megerősítik és felújítják a homlokzatot, valamint megtámasztják az épület hátsó részének alapját. A szóvivő tájékoztatása szerint korábban a Koós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola diákjai a úgynevezett falkutatást végeztek, vagyis feltárták az eredeti vakolatszintet, és az iskola tanulói a későbbiekben is bekapcsolódnak a felújításba. A díszítőelemek felújítását, illetve készítését az Eötvös József Építőipari, Művészeti Szakképző Iskola diákjai vállalták.
A tervezett munkáknak – legalábbis első körben – nem része az új nyílászárók beépítése, az ablakokba képzőművészeti alkotások kerülnek a Miskolci Galéria támogatásával. Kákóczki András, a galéria első embere szeptember végén portálunknak azt mondta, a street art jellegű kiállítás Urbán Tibor ötlete alapján valósul meg, várhatóan október végén az Avas Szálló ablakait 26 miskolci, Miskolchoz kötődő művész festménye díszíti majd. minap.hu
