Profizmus, vagy valami más?

Családiasra sikeredett a görömbölyi ősz megnyitója. Kevés szemtanúja akadt annak az óriási fiaskónak, amely tegnap este ereszkedett le Görömböly köztereire. A helyi képviselő által támogatott kultúrpolitika megmutatkozott teljes valójában, tök érdektelenség kísérte a 18 órára hirdetett megnyitót. Tucatnyian álldogáltak és messzi távolból figyelték páran, hogyan erölködik a magára maradt bonviván képviselő, hogy ünnepélyessé varázsolja a semmit.

A közpénzből létrehozott nagyrendezvényt a tervek szerint a város polgármestere nyitotta volna meg, az autó meg is érkezett pontosan, de a díszvendég látva az üres teret, ki sem szállt az autóból, hanem elsietett. Nem akart égni. Jobban is tette, hogy lelépett, unhatja már a tót anyafiak fejét.

A városrész közönségének csalogatásával a lóhátas Ujabb-Ki fiúk próbálkoztak, utánuk ment stráfkocsin a zenészekkel apjuk, meg a mentés kisbiró, a képviselő úr, és ott virított a közöttük kiöltözve: Görömböly prominens alkesze – megborotválkozva. (hogy az mit keresett a képviselő társaságában, az a következő napok feladványa).

Az erre az alkalomra rendbeszedett közterületen három csoport várakozott: a népdalkör tagjai, a szolgálatban lévő polgárőrök, és néhány helyi szavazatszedő aktivista. Amikor a népdalkör felment a színpadra, odalett a nézőközönség fele. Egy kamerás ember, meg a fotós, talán a Miskolci Naplótól igencsak fogta a fejét, hogy lehet erről az eseményről úgy képeket készíteni, mintha lennének ott emberek.
A www.miskolc-goromboly.hu képes riportja szerint a csúcsprodukciót, a tűzzsonglőröket már nem kísérte figyelem, de lenyomták a rövidített műsort, (a gázsiért meg kell dolgozni).

A művelődési ház udvarán terített asztal várta a jelenlévőket, ahol a legfőbb méltóság, maga Bacsinszki10 Estván és családja által szervirozott gulyáslevesből mertek, akik mertek.

Hát így ért véget a görömbölyi csoda első napja. Lassan a Fények is kialudtak.

egy olvasó