Kriza Ákos az orvosi praxisa miatt aggódik

Személyiségi jogi pert indított

 dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere elődje, Káli Sándor és a Magyar Szocialista Párt ellen egy közleményben megjelent kijelentések miatt. A Miskolci Törvényszék kedden tárgyalta először az ügyet.
Három mondat
Először a felperesi kereset pontosítást kérte dr. Kékedi Szabolcs, a tárgyalást vezető bíró. Ennek során kiderült: Kriza Ákos egy, az egyik országos bulvárlap által kirobbantott „aszfaltbotrány” után kiadott MSZP-közlemény három mondatát – melyek arról szóltak, hogyan és mikor került a polgármester háza elé friss aszfaltréteg, illetve hogy használt-e megengedhetetlen eszközöket bizonyítékként a bíróságon – kifogásolta, azt állítva, hogy azok alkalmasak arra, hogy a választók szemében lejárassák őt, illetve hogy később, ha orvosi praxisát kívánja folytatni, a betegek belé vetett bizalmát megingassák. Az „aszfaltbotrány” kapcsán a napilap ellen korábban indított pert a polgármester megnyerte.
Az alperesek – Káli Sándor és az MSZP – jogi képviselői ellenkeresetet nyújtottak be. Ezt összefoglalva Káli Sándor képviselője elmondta: a közleményt a már említett napilap cikkét alapul véve fogalmazták meg, és azt nem tényközlésnek, hanem politikai véleménynyilvánításnak szánták, az újságcikkből átvett fordulatokat ennek alátámasztására használták. Hangsúlyozták: a felperes polgármester által kifogásolt három mondat álláspontjuk szerint nem tartalmazott lealacsonyító kijelentéseket.
Az alperesek számára feladat: a három mondat valóságtartalmát bizonyítani, illetve azt, hogy azok valóban beleférnek a szabad véleménynyilvánítás körébe. Az alperesek a nem vagyoni kártérítés összegét is vitatják, a felperes képviselőjének azt kell majd bizonyítania, hogy az igény megalapozott. Az eljárás folytatódik.  boon.hu fotó: minap.hu