Vélhetően 2015-től pénzért

 adja tovább adását a kábelszolgáltatóknak az RTL Klub, amelyet eddig ingyenesen foghattak a nézők. Dirk Gerkens, a kereskedelmi televízió vezérigazgatója a Marketing és Média internetes oldalán kedden megjelent interjúban azt mondta, a jövő év elején kezdik meg a tárgyalásokat erről a műsorszórókkal.

 

Ennek összegéről szólva mindössze annyit közölt, hogy az előfizetőnként várhatóan nem éri majd el az egy eurót (nagyjából 300 forint). Az RTL Klub olyan árat kíván kérni a kábelszolgáltatóktól, amely tükrözi a csatorna nézőszámát. Cserébe olyan kiegészítő szolgáltatást nyújtana, mint a HD-adás – tette hozzá.
Közölte még azt is, hogy ez a televízió fontos bevételi forrása, néhány milliárd forintos pluszbevétel lesz majd.
Mindez egészségesebb üzleti modellt teremthet arra az esetre, ha a reklámpiac ismét válságba kerülne – mondta Dirk Gerkens.