A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos

Szövetsége, a

 

 Magyar Paralimpiai Bizottság és a

Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete

a Regionális MERI Napok keretében

2013. szeptember 28-án (szombaton) 10.00 órától

sportkóstoló rendezvényt tart

Miskolcon.

Helyszín:

Miskolc Városi Szabadidőközpont-Generali Aréna

Görgey A. u. 19.

A sportnapon az érdeklődők több más sportág mellett kipróbálhatják a kerekesszékes kosárlabdát, -teniszt, és -tollaslabdát, a vívást és az íjászatot. A szinte minden mozgássérült által űzhető népszerű labdajátékot, a bocciát Gyurkota József bronzérmes paralimpikon mutatja be. A Regionális MERI napokat a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) a nagy sikerű MERI sportnapok mintájára szervezi meg az idén ősszel hat nagyvárosban. A „sportkóstolgató” rendezvények célja, hogy a mozgáskorlátozott emberek megismerhessék a régiójukban elérhető sportolási lehetőségeket és kedvet kapjanak a mozgáshoz, a rendszeres sportoláshoz. A programsorozatot az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatja. A miskolci sportnapot követően október 5-én Kaposváron, 12-én Nyíregyházán, 19-én pedig Szegeden várják a szervezők az érdeklődőket. A program koordinátora Dani Gyöngyi többszörös ezüstérmes paralimpikon vívó, a MEOSZ munkatársa.