Nagy megrökönyödést váltott

ki saját táborán, a szocialista párton belül kedden Manuel Valls francia belügyminiszter, miután kijelentette, hogy a romák többsége szerinte nem akar beilleszkedni a francia társadalomba.

 

„Ábrándokat kerget az, aki azt hiszi, hogy a roma népesség problémáját meg lehet oldani kizárólag az integráción keresztül” – mondta Valls a France Inter nevű rádióadónak.

„Az integráció mint megoldás mindössze néhány családot érint” – folytatta. A belügyminiszter szerint nincs más lehetőség, mint a sátortáborok felszámolása, és a bevándorló romák hazatoloncolása.

Valls már korábban is hasonló elveket vallott, márciusban például kijelentette, hogy a romáknak két lehetőségük van: „Romániában maradni, vagy visszatérni oda”.

A roma kérdés a jövő tavasszal esedékes francia helyhatósági választások egyik kiemelt témája, azonban a belügyminiszter ezekkel a szavakkal még az egyre kétségbeesettebb polgármestereknél is messzebb ment. Az SOS Rasszizmus nevű jogvédő szervezet szerint Valls jócskán átlépte az illendőség határait, míg a kommunista párt szerint kijelentéseiből süt az idegengyűlölet. Saját táborában, a szocialistákon belül is többen bírálták a belügyminiszter véleményét. Vallsnak azonban akadnak támogatói is, például Párizs főpolgármestere, Bertrand Delanoe, aki az év eleje óta 18 roma sátortábort számolt fel a francia fővárosban.

A roma táborok erőszakos felszámolása Nicolas Sarkozy előző francia elnök alatt kezdődött, de az új szocialista kormány is folytatta ezt a politikát, amelyet számos civil szervezet és az ENSZ is bírál.