Mégis volt magas rendőri

 vezető rokona V. Mártonnak, a múlt heti balesetet okozó raliversenyzőnek, aki a társaival illegálisan lezárt úton ütközött a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító gépkocsival. Havasi Zoltán korábbi Nógrád megyei rendőrfőkapitány, majd kormánypárti szécsényi önkormányzati képviselő az: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi docense V. Márton húgának férje volt.

 

 

Mint arról beszámoltunk, több szécsényi lakos egybehangzó állítása szerint összeköttetésére hivatkozva száguldozhatott a környéken V. Márton, a miniszteri autót rommá törő versenyző. A szécsényiek szerint V.-nek magas rendőri vezető volt az egyik rokona, és ezt gyakran hangoztatta is. A helyiek tudni vélik, hogy a szécsényi rendőrök mindent elnéztek neki. Felsőbb rokoni kapcsolatára hivatkozva le tudta szerelni az útlezárások miatt intézkedni készülő rendőröket is, mondják.

A rendőrség cikkünk megjelenése után, pénteken azt közölte, hogy V.-nek nincs magas rangú rendőr a rokonságában, és megjegyezték az is, hogy Nógrád megyének nincs rendőrkapitánya (valóban, ugyanis rendőrfőkapitánya van).

A hétvégén megtudtuk: V. Mártonnak sógora volt az a dr. Havasi Zoltán, aki korábban Nógrád megye rendőrfőkapitánya volt.

Az ORFK sajtóosztályán fenntartották, hogy V.-nek nincs magas rangú rendőrrokona, de elismerték, hogy valóban Havasi Zoltán korábbi Nógrád megyei rendőrfőkapitány volt sógora. De közölték azt is, hogy Havasi Zoltán jelenleg, „relatíve hosszú idő óta” nem áll rokoni kapcsolatban V.-vel (a volt főrendőr korábban elvált V. Márton húgától.) Hozzátették: Havasi Zoltán „relatíve hosszú idő óta” nem rendőri vezető, és már nem is rendőr (1996 és 2004 között volt megyei főkapitány). Ezért a cáfolatot fenntartják.

Havasi Zoltán dandártábornoknak 2003-ban volt egy kellemetlen balesete: szolgálati gépkocsija Balassagyarmaton frontálisan ütközött egy másik autóval, miután ismeretlen okból áttért az út szemközti oldalára. A másik kocsi vezetője meghalt.

Havasi, miután 2004-ben távozott a Nógrád megyei rendőr-főkapitányi székből, közéleti szereplésre váltott. 2006-ban függetlenként bejutott a szécsényi önkormányzati képviselő-testületbe, később a Fidesz-KDNP frakció tagja volt, egészen 2010-ig. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Közrendészeti és Alkalmazott Vezetéstudományi Intézet Rendészeti Vezetéstudományi Tanszék főiskolai docense. index.hu