Kelet-Magyarországon adták fel

a nyertes szelvényt az ötös lottón – közölte a Szerencsejáték Rt. vasárnap.

 

A közlemény szerint a nyertes saját számokkal játszott, és kilencven napja van, hogy jelentkezzen a több mint hárommilliárd forintos főnyereményért.

A Szerencsejáték Zrt. szombaton közölte, egy telitalálatos szelvény van az ötös lottón, és valamivel több mint 3 milliárd 87 millió forintot nyert a nyertes szelvény tulajdonosa.

A 38. játékhét nyertes számait gépi sorsolással húzták ki, a számok: 17, 21, 70, 77, 83.

Legutóbb március 23-án volt telitalálat az ötös lottón, így a most felhalmozott főnyeremény a negyedik a legnagyobb ötöslottó-nyeremények sorában. Az eddigi legnagyobb nyereményt, több mint ötmilliárd forintot 2003-ban sorsolták ki.

A nyeremény halmozódása legfeljebb egy évig tarthat. Ha az utolsó sorsoláson sincs telitalálatos szelvény, akkor a főnyereményt felosztják a többi nyertes között.

A Szerencsejáték Zrt. azt írta, hogy tapasztalataik szerint míg hetente átlagosan 3-3,5 millió alapjáték érkezik be, halmozódás idején többen lottóznak. A 37. héten 6,7 millió alapjátékot adtak fel.

Külön telefonszámot tartanak fenn a nyertesnek, hogy jelentkezzen. A társaság munkatársa az első telefonbeszélgetés során meggyőződik arról, hogy a vonal túlsó végén valóban a nyertes van, de a nyeremény felvételéhez egy személyes találkozóra is szükség van.

A nettó nyeremény kifizetése minden esetben banki átutalással történik, magyarországi lakossági forintfolyószámlára. A kifizetés a sorsolást követő harmadik héten, legkésőbb a harmadik hét második munkanapján kezdődik.