Élénkülő tunéziai-magyar gazdasági kapcsolatok

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal

(HITA) és a Tunéziai – Magyar Üzleti Tanács 2013.
szeptember 19-én Tunéziai – Magyar Üzleti Fórumot szervezett. Az eseményen részt vett
Abdelwaheb Maatar, a Tunéziai Köztársaság kereskedelmi és kézműipari minisztere is
a kétoldalú üzleti kapcsolatok elősegítése, valamint a Magyarország és Tunézia közötti
kereskedelmi kapcsolatok bővítése céljából. A minisztert kísérő 20 fős üzletember
delegáció több mint 60 magyar vállalat képviselőjével találkozott. Az eseményen a
Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) két együttműködési megállapodást is aláírt tunéziai
partnerszervezetekkel.
Az észak-afrikai régión belül Egyiptom és Marokkó mellett Tunézia Magyarország egyik
legfontosabb kereskedelmi partnere. A két ország közötti gazdasági együttműködések nem új
keletűek, hiszen már tavaly novemberben Budapesten ülésezett a Tunéziai – Magyar GVB, idén
júniusban pedig Szijjártó Péter, külügyi és külgazdasági államtitkár látogatott Tunéziába.
A Tunézia és Magyarország közötti külkereskedelmi termékforgalom az elmúlt években
folyamatosan nőtt, egy kisebb visszaesést követően 2011-ben kiugró értékű volt, meghaladta a 100
millió dollárt. Ennek is köszönhető, hogy a fórumon több ágazat – többek között az élelmiszer- és
szállodaipar, textil- és járműipar – területén történtek előremutató tárgyalások. A tavalyi évben 22
millió dollár értékben importált Magyarország termékeket Tunéziából, melynek nagy részét gépek
és szállítóeszközök tették ki. Tunéziában egyre több magyar tulajdonú befektetés ismert.
A fórumon Bilek Péter, a HITA elnökhelyettese ismertette a magyar kormány „keleti nyitás”
politikáját és stratégiáját, amely a tradicionális piacok mellett új piacok megnyerését tűzte ki célul.
A tervek szerint a következő években Magyarország a jelenlegi szintről növelni szeretné a nem
EU-s országokba irányuló exportját, ezzel elérve, hogy a teljes kivitel egyharmada az Unión kívülre
irányuljon.
Abdelwaheb Maatar, a Tunéziai Köztársaság kereskedelmi és kézműipari minisztere hangsúlyozta
országa domináns exporttevékenységét és erejét. Mint elmondta, Tunézia a hagyományos
piacok mellett (Franciaország, Németország, Olaszország) diverzifikálni szeretné az EU-ba
irányuló exportját, amely törekvésben Magyarország mintaként szolgálhat. Tunézia eltökélt
abban, hogy tovább erősítse a történelmi hagyományokra is támaszkodó gazdasági kapcsolatokat
Magyarországgal, amely elsősorban a mezőgazdaság, az ipar és a műszaki segítségnyújtás terén
valósulhat meg.
A program során a HITA két partnerszervezettel írt alá együttműködési megállapodást. Az
exportfejlesztést célzó tunéziai társszervezet, a CEPEX (Tunisian Export Promotion Center),
illetve a befektetés ösztönzést elősegítő FIPA (The Foreign Investment Promotion Agency Tunisia)
és a HITA közötti megállapodások a jövőben lehetővé teszik, hogy a két ország az eddigieknél
szorosabb kereskedelmi és gazdasági együttműködést folytasson.

 

a – balról jobbra: Abdellatif Hamam vezérigazgató (CEPEX); Zoubeir Chaieb, a Tunéziai-Magyar Üzleti Tanács tunéziai társelnöke; Abdelwaheb Maatar, Tunézia kereskedelmi és kézműipari minisztere; Bilek Péter elnökhelyettes (HITA); Balogh Sándor, a Tunéziai-Magyar Üzleti Tanács magyar társelnöke

 

b – Abdelwaheb Maatar, Tunézia kereskedelmi és kézműipari minisztere

c – balról jobbra: Abdellatif Hamam vezérigazgató (CEPEX)és Bilek Péter elnökhelyettes (HITA)

d – FIPA-HITA megállapodás; aláírók balról jobbra: Abderraouf Betbaieb, Tunézia magyarországi nagykövete és Bilek Péter elnökhelyettes (HITA)