A Miskolci Egyetem magyar

felsőoktatásban és Borsod–Abaúj–Zemplén megyében betöltött szerepéről szóló tájékoztató is szerepelt a megyei közgyűlés múlt csütörtöki ülésén. A testület összességében elfogadta az új rektor, Torma András által készített előterjesztést, a felmerült kérdésekre Óváriné Balajti Zsuzsanna rektorhelyettes válaszolt.

 

 

Az MSZP frakcióból többen érdeklődtek az egyetem anyagi helyzetéről, ennek esetleges negatív működési hatásairól, a várható szakegyetemi besorolásról, illetve az idei tanév beiskolázási adatairól. A rektorhelyettes elmondta: mint minden felsőoktatási intézmény az országban, a Miskolci Egyetem is kevesebb támogatást kap. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a működése veszélyben lenne. Óváriné Balajti Zsuzsanna megnyugtatta a jelenlévőket: Torma András személye garancia arra, hogy az intézmény mindent meg fog tenni azért, hogy nemzeti tudományegyetemi besorolást kapjon.

Mint ismeretes, a kormány tervezi a felsőoktatás átalakítását, aminek részeként négy kategóriába kerülnének az intézmények. Lennének nemzeti tudományegyetemek, szakfőiskolák, szakegyetemek és helyi főiskolák. A Miskolci Egyetem a kiszivárgott információk szerint szakegyetem lenne, ami csökkentett állami támogatást jelentene. minap.hu