Miskolcon is a Fideszben bíznak leginkább

 

 

2013-09-14 13:30

FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLEfelmeres_miskolc_nyito.jpg

Közvélemény-kutatást végzett a Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézete, politológus, jogász és közgazdász hallgatók bevonásával Miskolcon. Az eredmények tökéletesen rímelnek az országos adatokra: a megkérdezettek itt is a kormánypártokban bíznak legjobban, s jelentős a bizalmi indexe Kriza Ákos polgármesternek is.

Az adatfelvétel július első felétől szeptember elejéig tartott és többlépcsős, rétegzett, véletlen mintavételi eljárással, 1000 fő megkérdezésével történt. A kutatásban részt vevő hallgatók szakmai gyakorlatként végezték a kérdőíves kutatást.

A közéleti kérdések között szerepelt arra vonatkozó is, mennyire ismert és támogatott a város jelenlegi polgármestere; a legnagyobb ellenzéki párt polgármester-jelöltként számon tartott politikusa, illetve hogyan látják a miskolciak a kormányváltásra készülő pártokat. Az erre adott válaszok elemzésére Fekete Sándor politológust kértük fel.
– Általánosságban az látszik ezekből a számokból, hogy – a korábbiaktól eltérően – a miskolci közvélemény-kutatási adatok tökéletesen rímelnek az országos adatokra. Korábban mindig jobban szerepelt a baloldal a helyi felméréseken, mint az országosokon, Miskolc hagyományosan erős baloldali bázisnak számított. Most azonban ez megváltozott, és a helyi felmérés számai összecsengenek az országoséval – mondta el. 

Egy évvel a választások előtt az eredmények iránymutatóaknak tekinthetők, s a politológus elemzése szerint bőven adhatnak gondolkodnivalót a politikai élet szereplőinek.

felmeres_graf_kriza.jpg

Kriza Ákos: nagyon pozitív számok

Az interjú során feltették a kérdést: Ismeri Ön Kriza Ákost? Az igennel válaszolóktól (1000-ből 753, tehát 75 százalék) azt is megkérdezték: Szavazna újra rá, mint lakóhelyének polgármesterére? Erre 44 százalék válaszolt igennel Fekete Sándor értékelése szerint ezek a számok nagyon pozitívak. – 44 százalék mondta, hogy szavazna rá, 34 százalék, hogy nem. Polgármesterként tíz százalékos előnyben lenni egy évvel a választások előtt reménykeltő szituáció. De kemény munkára van szükség ezeknek a számoknak a megtartása érdekében – fogalmazott a politológus.

Azt is hozzátette: az, hogy 22 százalék nem tudja, vagy nem válaszol, nem rossz adat, országos felmérésekben ez jelenleg 44 százalék.
– Döntően a választások előtti utolsó három hónap határozza meg az eredményt. Ez a felmérés leginkább azért érdekes, mert jelzi a mindenkori politikai szereplők számára, mit kell csinálniuk, milyen erős, milyen felépítésű kampányt érdemes folytatniuk. Konkrétan ezek az adatok Kriza Ákos támogatóinak jó visszajelzés arra, hogy érdemes benne gondolkodni, és természetesen jelzés ellenfeleinek is – tette hozzá Fekete Sándor.

felmeres_graf_simon.jpg

Simon Gábor: elgondolkodtató

Még nem mondatott ki, de tényként kezelik a helyi politikában: az MSZP valószínűleg városi elnökét, Simon Gábort indítja polgármester-jelöltként 2014 őszén. A felmérésben ugyanazokat a kérdéseket tették fel róla, mint a jelenlegi polgármesterről: ismeri-e (1000-ből 375, 38 százalék), aki ismeri, szavazna-e rá polgármester-jelöltként? Erre a 375 őt ismerő 29 százaléka válaszolt igennel.)
– Ezek a számok azt mutatják, kettős feladata lesz a pártnak – értékelt a politológus. – Egyrészt ismertté kell tenniük, másrészt népszerűvé is kell tenniük Simont. Mindannyian tudjuk, hogy erre egy évük van. Mindössze egy évük. Nem lesz egyszerű feladat. Ez elgondolkodtató lehet az MSZP számára.

Fekete Sándor arról is szólt: az, hogy Simon Gábor különböző posztokon régóta benne van a helyi közéletben, mégis csak ekkora – 38 százalékos – az ismertsége, azt jelzi, hogy valószínűleg nem karizmatikus szereplője a politikai életnek.
– Az ismertséget nagymértékben befolyásolja a szimpátia, tehát az őt ismerők többsége nagy valószínűséggel baloldali érzelmű. Ha az ő körükben is nagy az elutasítottsága – az őt ismerők 50 százaléka nem szavazna rá – az abba az irányba mutat, hogy egyáltalán érdemes-e elindítani jelöltként – elemzett Fekete Sándor.

felmeres_graf_kormany.jpg

Látnak-e kormányváltó pártot?

Arra a kérdésre, hogy lát-e a jelenlegi ellenzéki pártok között, aki jobban kormányozná az országot, mint a jelenlegi kormány, 44 százalék nemmel válaszolt.
– Nem meglepőek ezek az adatok. Látjuk azt, hogy az országban van egy rendkívül jól kommunikáló Fidesz, és van egy rendkívül megosztott ellenzék. Ezzel mindent elmondtunk – fogalmazott a politológus, aki azért még hozzátette: amíg az ellenzék a saját dolgaival van elfoglalva, addig nem is tudnak előrelépni. A Fidesznek remek üzenetei vannak: rezsicsökkentés, devizahitelesek megsegítése, bankok megsarcolása. Nincs ilyen jó üzenete egyetlen ellenzéki erőnek sem.

A kutatás teljes eredménye, további részletei: www.politikatudomany.hu

minap.hu