Elfogták azt a férfit,

 aki augusztusban Tállai Andrásnak, a Belügyminisztérium államtitkárának mezőkövesdi házába besurrant, és onnan lopott. 

 

A rendőrség kisebb értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt augusztus 13-án nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki a hajnali órákban egy mezőkövesdi családi ház nyitott ablakán bemászott, és különböző értékeket tulajdonított el.
A személyi és tárgyi bizonyítékok alapján az ügyben megalapozottan gyanúsíthatóvá vált a 49 éves G. Lajos Gyula hajléktalan, aki ellen több más, hasonló jellegű bűncselekmény miatt is eljárást folytatnak. A gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A Blikk című napilap adott hírt korábban arról, hogy betörtek Tállai András belügyi államtitkár mezőkövesdi otthonába, és a tettes 200-300 ezer forint értékű zsákmánnyal távozott. A cikk szerint a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára és családja aludt, amikor az ablakon bemászott a tettes. Mint írták, az elkövető minden magával vitt, amit ért, még egy virágvázát is ellopott. Csöbör Katalin képviselőtől pedig táskát loptak, de itt is megvan a tolvaj.