Az AXA Bank elengedte

az ügyfél tartozásának kétharmadát! Szinte visszautasíthatatlan ajánlatot kapott az AXA Bank egyik ügyfele. A több mint kilenc millió forintos tartozásból hajlandó elengedni hatmilliót. A dr. Léhmann György által képviselt adós korábban peres eljárást kezdeményezett a bankkal szemben. Az első tárgyalást 2013. november hónapban tartják. A Hírhatár érdeklődésére dr. Léhmann György az esettel kapcsolatban az alábbiakat mondta el: „Ahelyett, hogy Patai Mihály összevissza beszélne és riogatna, megbeszélhetné bankjaival azt, hogy az eddig tanúsított magatartásuk miatt tisztességesnek tűnő ajánlatot egységesen tegyék meg minden adósnak tekintet nélkül arra, hogy hitelük lakáscélú, avagy sem. Az adósok pedig elgondolkozhatnak azon, hogy ilyen körülmények között lemondanak-e a kártérítési igényükről vagy sem. A fennmaradó részt pedig egy olyan fajta forintkölcsönnek adósok részére történő biztosítása által gondolom megfizetni, amit Matolcsy Elnök úr az elmúlt hónapokban hangoztatott. Így mutassa meg a Magyar Állam azt, hogy ténylegesen segíteni akar az adósoknak, illetve a bankok pedig egyszer az életben megmutathatják azt, hogy nem veszik semmibe a magyar embereket.” http://www.hirhatar.hu