Rendkívül érdekes

alkotások születnek a dokumentumfilmek kategóriájában is. Többek között ezt hivatott bizonyítani az idei Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiváldokumentumfilmes programsorozata, melyet ezúttal aDunaDock csapata szervez: Ugrin Julianna, Ruszkai Nóra, Groó Diana, Trencsényi Klára ésBöjte Ágnes. A három nap alatt, szeptember 13-ától 16-áig a Művészetek Háza Béke termében nem csupán különleges és izgalmas filmeket láthatunk, hanem olyan rendezőkkel, producerekkel is találkozhatunk a mesterkurzusokon, akikkel egyébként nagyon nehéz lenne bárhol összefutni. A DunaDock egyik tagjaRuszkai Nóra, aki már lassan egy évtizede kapcsolatban áll a miskolci filmfesztivállal, lapunknak azt mondta, az utóbbi időben sajnos kevés dokumentumfilm készült itthon, akik pedig az új pályáztatási rendszerben nyertek, még most készítik filmjeiket. Idén a Magyar Filmszemle is elmaradt, így különösen fontos a szakma számára a miskolci filmfesztivál. Annál is inkább, mert van egy fiatal generáció, melynek nem sok lehetősége akad a filmes szakmával való találkozásra, legfeljebb a fővárosi filmklubokban. Éppen ezért komoly jelentősége van annak, hogy az HBO Europe, mely több magyar egész estés dokumentumfilm készítését támogatja, aDunaDock master class mellé állt.

 

Örök téma

De azért is különleges a CineFest, mert nemzetközi rendezvény, ahol olyan alkotások láthatók, melyeket csak itt lehet megtekinteni. Ráadásul találkozhatunk az alkotókkal is, akik majd mesélnek arról, hogyan küszködték végig a filmkészítés folyamatát, vagy éppen miben nem küszködtek, fogalmaz Ruszkai Nóra, hozzátéve: a dokumentumfilmek témájukat tekintve rendkívül változatosak. Örök téma természetesen a társasalmi problémák és különbségek bemutatása, boncolgatása. Mára mondhatni háttérbe szorultak a politikai tárgyú filmek, viszont láthatunk portrékat, érdekes sorosokat és élethelyzeteket, valamint továbbra is sok a történelmi témájú film. Sőt egyre többen készítenek úgynevezett szórakoztató dokumentumfilmet, hiszen nem csak szomorkodni akarunk, jegyzi meg a rendező.

Kreatív filmek

A filmek képi megformálásában is sok változás történt az utóbbi időben, tudjuk meg. Itthon is megjelentek az úgynevezett kísérleti jellegű alkotások, melyek külföldön már nem szokatlanok. Az úgynevezett kreatív dokumentumfilmek, melyek különleges képi nyelvvel rendelkeznek és már-már a játékfilmek határát súrolják. A 10. Jameson Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválra összesen 160 dokumentumfilmet neveztek, közöttük csupán 2 magyar alkotás volt. Összesen 11 film került be a CineFestversenyprogramjába, melyeket a DunaDock tagjai előzsűriztek. boon.hu