330 napig sör folyhatna a Hernád medrében…

… ugyanis kb.

ennyit tesz ki az a mintegy 80 millió hl, amit napjainkig főztek a 40 éves születésnapját ünneplő Borsodi Sörgyárban.

 

 

A sör volumene mellett számos, a hazai söripar fejlődését meghatározó innováció is kikerült a Bőcs határában lévő Sörgyárból, köztük az első alumíniumhordó (KEG), az első hazai dobozos sör, vagy éppen az első ízesített sör a széles körben elérhető sörök között. A 40 év alatt mintegy 3,5 milliárd Ft helyi adó befizetésével a vállalat jelentős mértékben hozzájárult a település és a környék fejlődéséhez, miközben a régió egyik kiemelt munkáltatója is. A Borsodi Sörgyár ügyvezetője, Petr Kovarik a Miskolci Sörfesztivál hivatalos megnyitóján dr. Kriza Ákossal, Miskolc megyei jogú város polgármesterével vágta fel a születésnapi tortát, ami stílszerűen egy Borsodi Sör dobozt formált.