Az Észak-Magyarországnak küldött levelében  Fridély László, a Miskolci Turisztikai Kft. korábbi ügyvezetője reagált Czinkné vádjaira. „Nem értek egyet azzal, hogy a leváltott ügyvezető, egyfajta önigazolásképpen, továbbra is az elődeit „sározza”! Különösen elfogadhatatlan az a megállapítása miszerint, idézem: „a szocialisták a felelősek azért ami a turisztikai céggel történt”. A gazdálkodás szempontjából vizsgálva, tényként el kívánom mondani, hogy a társaság a 2008. évi alapítástól az irányításommal kiegyensúlyozottan gazdálkodott, és nyereséget produkált. A Turisztika éves mérlegbeszámolóit akár a Cégbíróságon, de az interneten is bárki megtekintheti, állításaimat ellenőrizheti. Láthatjuk, hogy 2010-2012 között a társaság minden évben 150-170 millió forintos veszteséggel gazdálkodott. Ezen veszteségeket a szocialistáknak felróni, legalábbis tájékozatlanságra, vagy koncepciós elgondolásra vall! A másik sommás megállapítása így hangzik: „sikerült visszaszereznie a miskolciaknak, a barátoknak kiosztott tetemes vagyont”. Nos, ez esetben már a társaság korábbi vezetése súlyos bűncselekmény elkövetésével lett meggyanúsítva! Szeretném egyértelműen ezen állítást visszautasítani, azzal, hogy egy ilyen vád – bizonyítás hiányában – igen-igen súlyos következményekkel járhat! Elképzelésem sincs azon vagyontárgyakról, amelyeket a volt ügyvezető levelében megemlít, ezért ismét a társaság mérlegeit hívom segítségül! A „visszaszerzett tetemes vagyon” mindenképp be kellett kerüljön a társaság könyveibe, vagyis nyoma van, kell legyen! Tanulmányozva a vonatkozó adatokat, sem a befektetett eszközök, sem a pénzeszközök során nem találok erre utaló jelet! Rossz hír a miskolciaknak, de ilyen vagyon nem létezik! Ellenben azt látom, hogy a társaság saját tőkéje, a veszteségek miatt drámaian csökkent! Ki kell mondani a Miskolci Turisztikai kft. kvázi csődhelyzetbe került!”.  boon.hu