Durva Facebook-bejegyzése  miatt felfüggesztették állásából az izraeli miniszterelnöki hivatal sajtókapcsolati osztályának közösségi médiáért felelős tisztségviselőjét.

 

Névtelenséget kérő izraeli kormányzati források csütörtöki közlése szerint Dani Szíment arra utasították, hogy „most egy ideig” ne dolgozzon.

Szímen – aki korábban Izrael tájékoztatási és diaszpóra-ügyekkel foglalkozó miniszter-helyettese volt – Facebook-oldalán azt írta a napokban: „rosszul van” a hirosimai és nagaszaki áldozatokról való „álszent” japán és nemzetközi megemlékezésektől. Mint írta, Hirosimára és Nagaszakira a „japán agresszió miatti megérdemelt büntetésként” dobtak atombombát. „Ki mint vet, úgy arat” – összegezte Szímen.

A japán külügyminisztérium pénteken diplomáciai úton tiltakozott az izraeli külügyminisztériumnál a férfi kijelentése ellen. Az izraeli külügyminisztérium leszögezte: a férfi bejegyzése nem tükrözi Izrael hivatalos álláspontját.