Van például egy új szabály  arról, hogy délután négyig a gyerek nem mehet haza az iskolából. Tanítás, az nem lesz feltétlen, de napközi, meg szakkörök, meg tanulószoba az igen. Ez nyilván annak, aki eddig különórára járatta a gyerekét az iskolán kívül nem feltétlen jó hír. Meg azoknál a családoknál sem, ahol amúgy tudnának délután foglalkozni a gyerekkel, és nem akarják, hogy a tanítás végétől délután négyig a napköziben üldögéljen.

 

Annak a szülőnek, aki nem szeretné, hogy a gyereke délután bent maradjon, levelet kell írnia az iskolai igazgatójának, és tőle kérnie, hogy engedjék el korábban. Ezt egyébként az igazgató mérlegeli, tehát attól, hogy a szülő kéri, még nem mehet haza automatikusan a gyerek. Ha nem tetszik a döntés, akkor a Klebelsberg Központnál lehet fellebbezni.

Kovács Dániel valószínűleg nem szeretné, hogy a gyereke a tanítás után bentmaradjon az iskolában. A Facebookon posztolt arról, hogy írna az igazgatónak.

Tárgy: tanuló délutáni foglalkozásokról hazaengedése
T. Igazgató Úr/Asszony!

Én, XY, mint az Önök intézményében tanuló XZ tanulójuk egyik szülője és egyben gondviselője, alias “kedves apuka”, feleségemmel, XV-vel, a gyermek másik gondviselőjével, alias. “kedves anyuka”, szeretnénk ezúton kérvényezni, hogy gyermekünket, a szigorúan a tantervben foglalt tanórák végeztével a köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben elrendelt, 16 óráig tartott foglalkozásokról, amennyiben Ő AZ ADOTT NAPON ÚGY DÖNT, hogy nem kíván azokon részt venni, hazaengedni szíveskedjenek, hogy a gyermek:
– általa kedvelt és értelmesnek tartott emberekkel beszélgethessen és ezáltal szocializálódjon, tanuljon,
– edzésre mehessen, 
– általunk fizetett különórákra mehessen, mert az iskolai zeneoktatást elsorvasztották, a nyelvoktatás pedig, kivéve a kifejezetten szakiskolákat, amik leginkább drága magánintézmények, általában véve szart sem ér.
– legalább néha a maradék 8 órájában általa szabadon választott tevékenységeket végezhessen, pld:

– barátaival szabadon és adott esetben a szabadban játszhasson, 
– tv-t nézhessen, általa választott témákban.
– általa választott könyveket olvashasson,
– számítógépen játszhasson, tanulhasson, internetezzen.
– amennyiben már érett rá, szexuális témájú fantáziákra önkielégítést végezhessen, legalább amíg a család haza nem ér.

Indoklás: Kifejezetten szeretnénk, és feleségemmel minden erővel azon vagyunk, hogy gyermekünk ne legyen egy olyan szűklátókörű, uniformista, konformista, agyon szabályozott, gátlások közé szorított, saját felelőségtudattal korlátozottan rendelkező, önálló gondolkodásra, értékítéletre és cselekvésre képtelen, agyhalott droid, mint pld. azok, akikben ennek a törvénynek a terve felmerült, “kidolgozták”, megalkották, és elfogadták!

XY és XV, szülők.
kelt:

u.i: Elmentek ti az anyátokba, hogy ott aszaljátok 16-ig, és ha ezután még azt látom, hogy a gyerek este 20-ig írja a leckét valamiből, Strassburgig elmegyek, hogy emberiségellenes oktatáspolitikát folytattok!

“Minden gyermeknek joga van az élethez, szociális biztonsághoz, oktatáshoz, ahhoz, hogy szabad vélemény­nyil­vá­ní­táshoz való jogát ne korlátozzák, és véleményét korára, egészségi állapotára és fejlettségi szintjére tekintettel figyelembe is vegyék.A gyermeket megilleti a pihenéshez és a szabadidő eltöltéséhez, a korának megfelelő játékhoz és szórakoztató tevékenységekhez való jog.
A gyermeket szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon lehet elválasztani.”