A Tatai Ipari Parkban közel egymilliárd forintos költséggel épült vadhúsfeldolgozó üzemet és hűtőházat adott át a Fiwi-Hűt Kft. szombaton, az üzem Európa egyik legkorszerűbb létesítménye.

 

„Magyarországon egy évben 300 ezer nagyvad és 700 ezer apróvad kerül terítékre, az elmúlt vadgazdálkodási évben 11 ezer tonna vadhús került piacra” – ismertette köszöntőjében Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár.

Gyenes Sándor, a német tulajdonú vállalkozás ügyvezetője elmondta: a társaság az idén 140 000 nagyvadat dolgozott fel, a 2100 tonnás mennyiségből 170 tonna Horvátországból és Szlovákiából érkezett. 2012-ben a nettó árbevétel 1,7 milliárd forint volt, a dolgozók létszáma 29 fő, a tervek szerint a következő években a létszám megközelítheti az 50 főt.

A társaság 1994 óta működik Tatán, a most átadott 1600 négyzetméteres csarnok zöldmezős beruházásban épült.

A cég fő tevékenysége a lőtt nagyvadak, így gímszarvas, dámszarvas, vaddisznó, őz és muflon felvásárlása és teljes körű feldolgozása. Országos vadbegyűjtő hálózatot alakítottak ki, 150 helyen működtetnek hűtőtelepet, ahonnan speciális kamionok szállítják a vadhúst Tatára.

A feldolgozás után a termékek egy részét előhűtötten értékesítik, illetve mínusz 40 fokos gyorsfagyasztás után mínusz 20 fokon tárolják. A termelés 96 százalékát exportálják, legfontosabb vevőjük a német anyavállalat, valamint további tíz európai országba is értékesítenek.

Forrás: MTI