Az ausztrál rendőrség bejelentette , hogy egy olyan, román tagokból álló bűnbandát füleltek le, akiket azzal vádolnak, hogy 3D nyomtató és CAD-szoftver segítségével olyan eszközöket terveztek és használtak, amelyekkel Sydneyben a pénzkiadó automatáknál a kártyatulajdonosok adatait megszerezték, majd ezekkel visszaélve meglopták őket – írja az itcafé.hu.

 

Az eddigi hírek szerint 15 ATM-re helyezték fel szerkezetüket, amihez egy kamera is tartozott, így a PIN kódokhoz is hozzájutottak a bankkártya adatok mellett. Meglepő, hogy bár több tízezer károsultról van szó, de a becsült kár mindössze százezer amerikai dollárnak megfelelő összeg.

Lehet, hogy nagyon sok számlához nem nyúltak hozzá, vagy a kártyaadatok megszerzése után igyekeztek észrevétlenek maradni, egy-egy kártyáról csak pár dollárt emeltek le – feltehetően abban bízva, hogy ilyen kis összeg nem tűnik fel a tulajdonosoknak, és így jó sokáig folytathatják a tevékenységüket.

A bűntény azért különleges, mert a tolvajok nagyon kifinomult módszereket használtak. Az egyik gépnél az eredeti leolvasót kiszerelve képesek voltak szervesen illeszkedve behelyezni magába a gépbe az eszközüket. A másik típusnál pedig egyszerűen benyomták a saját készüléket a kártyaleolvasó nyílásába, amely ott nem zavarta a működést, de gyűjtötte az adatokat.