Új fűtraktornak és fűkaszának köszönhetően felgyorsul a közterületek karbantartása a 13. önkormányzati választókerületben, míg a körzet legnagyobb, EU-kompatibilis játszótere ivó kutat kapott, hogy a gyerekek felfrissülhessenek játék közben – a kétmillió forintos fejlesztéseket Kovács Józsefné Budai Mária, a terület önkormányzati képviselője finanszírozta.

 

Az új fűkaszának, és az új fűtraktornak köszönhetően a 13. önkormányzati kerületben hamarabb rendezhetik a füves területek. Szükség is van erre, mert a fűnyírást végző Városgazda Nonprofit Kft. túlterheltsége miatt nem jut el időben mindenhová.

 

– A körzetemé a második legnagyobb füves terület a városban, 315 ezer négyzetméteres, és a Városgazda nem bírja a munkát – tudtuk meg Kovács Józsefné Budai Máriától, a körzet önkormányzati képviselőjétől. Elmondta, hogy a Városgazda Nonprofit Kft. biztosított három munkást az új eszközök mellé, így a fűnyírás folyamatosan tart, emellett a fűtraktor télen is hasznos, hiszen hókotróként is funkcionálhat.

 

A körzet megújulása nem ért ezzel véget, hiszen a Tizeshonvéd utcával szemben található EU-kompatibilis játszótér ivó kutat kapott, hogy a gyerekek felfrissíthessék magukat a kánikulában.

– Felkerestek a szülők, hogy a nagy melegben jó lenne, ha tudnának egy kis vizet inni a gyerekek, ezért telepítettük ide az ivó kutat – mondta Kovács Józsefné Budai Mária az 500 ezer forintból létrehozott ivókútról. A két hét alatt elkészült nyilvános kutat a MIVÍZ szakemberei helyezték ki, egy tűzcsappal egyetemben.minap.hu