Együtt éreznek azoknak a szülőknek  a fájdalmával, akik gyermeküket elvesztették, a „sok igaztalan vád miatt” azonban, ha valaki a gyermek-egészségügyi központ munkájával kapcsolatban „valótlan kijelentést hoz nyilvánosságra, vagy megalapozatlan tényeket állít”, azzal szemben a szükséges jogi lépéseket megteszik – közölte Nagy Kálmán, (Fidesz képviselő) a miskolci megyei kórház gyermek-egészségügyi központjának vezetője csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Nagy Kálmán felidézte: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház koraszülött-osztálya – Magyarország első ilyen osztálya – már negyvenöt éves múltra tekint vissza. Alapítása összefüggött azzal, hogy a megyében rendkívül magas volt a koraszülött-halandóság. Az osztály azóta koraszülött gyerekek ezreit mentette meg a biztos haláltól. Borsod-Abaúj-Zemplénben szervezték meg az országban először a koraszülöttek inkubátoros szállítását, amely máig is az egyik legfontosabb tényezője a koraszülöttek életben tartásának – hangsúlyozta.
Hozzátette: az osztály tavaly is sok gyógyult, jó életminőségű koraszülöttet bocsátott haza.
Az elmúlt másfél hét alatt a gyermek-egészségügyi központ koraszülött-osztályán több, igen kis súlyú koraszülött halt meg. „A közvetlen halálok eddig nincs feltárva”, az egyes esetek közötti összefüggés még nem tisztázott. „Az osztály dolgozói a vizsgálatok eredményét, illetve azok értékelését szükségesnek tartják és várják” – írta a szakember.
Kifejtette: az igen kis súlyú koraszülöttek megszületésük után súlyos betegek. „Ezek a gyermekek gyenge védekezőképességgel rendelkeznek, és életkilátásuk korlátozott”. Egy 1000 grammos újszülött olyan felnőttnek felel meg, akinek a súlya eredetileg 60 kiló, és betegsége miatt 20 kilót fogyott – hozott példát.
A miskolci gyermek-egészségügyi központ Magyarország egyik legjobb intézménye, amelytől sok esetben egyetemi klinikák kérnek segítséget, és olyan súlyos betegeket lát el sikeresen – égetteket, leukémiásokat, csontvelő-transzplantáltakat -, akiknek a kezelése nemzetközileg is jelentős gyógyító feladatot jelent – jegyezte meg.
„Természetesen mélységesen együtt érzünk azoknak a szülőknek a fájdalmával, akik gyermeküket elvesztették” – olvasható a közleményben.
Augusztus 5. és 14. között kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban. A halálesetek miatt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben, és arra utasította a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház igazgatóját. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár hétfő este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni.