Már csak néhányat kell aludni, és a miskolci nyugdíjas tüzér meg fog ölni néhány képviselőt

Már csak napok vannak hátra , hogy ígérete szerint megkezdje a magyar országgyűlési képviselők lemészárlását Miczán József miskolci tüzér százados. Az agilis nyugdijas azért haragszik a képviselőkre, mert a lánya is a devizahitelesek táborába tartozik, és abba kellett hagynia az egyetemet.  Miczán több alkalommal demonstrált a hitelesek érdekében Miskolcon. Az obsitos tüzér az eszakhirnok.com-nak elmondta, bűnmegelőzési célból fogja elkezdeni a kivégzéseket, de  nem árulta el, hogy ki lesz az első áldozata.
Az eszakhirnok.hu-nak azt az információját.  hogy terrorcselekmény előkészítése miatt eljárás indult ellene, megerősitette. Volt nála házkutatás, és elvitték a számítógépét (ezt kurvára nehezményezi),és elküldték elmeorvoshoz.  Becsukni azonban nem akarták.
Hasonló ügyben már ítéltek el Magyarországon fenyegetőzőt.

Miczán fogadalma itt olvasható.
FOGADALOM

 

Én, Miczán József, honvéd százados fogadom, hogy hazámat, Magyarországot és a magyar népet a külső ellenség és belső hazaáruló bitangok ellen, akár életem feláldozásával is megvédem.

Vállalom, hogy a népirtás csökkentése érdekében, azt az országgyűlési képviselőt, aki a – http://devizarabszolga.5mp.eu/ weboldalon nyomtatható – 2013. évi MIC. számú, Devizarabszolga Felszabadító Törvényt 2013. augusztus 20-ig nem szavazza meg, állampolgártársaim számára példamutatóan, alkalom kínálta időben, helyen, és módon kivégzem.

A hazaáruló képviselő kivégzését nem bosszúból, és nem büntetésből, hanem bűnmegelőzés, a nemzetpusztítás megakadályozása céljából, embertársaim iránti szeretetből, hazám megmentése érdekében teszem.

A kivégzés végrehajtására, a nemzet, az adósrabszolgák felhatalmazását elvárom, és tisztelettel elfogadom. A kitűzött, 10.000.000 Ft vérdíjjutalmat is elfogadom, de a kivégzést a nemzetem elnyomásának megszüntetése, anyagi szabadságnak, függetlenségének elősegítése érdekben hajtom végre.

Gondolataimat áthatja a tudat, hogy a képviselő maga választotta a halált, nem szavazott a nemzet érdekében, hanem mulasztásával, elárulta a hazáját, népét, eltartóját, kiszolgáltatta a választóit, azok családjait a banxtereknek, a devizacápáknak, a pénzhiénáknak.

Az Alaptörvény V. cikk szerint: „Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve tulajdona ellen intézett, vagy ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárítására.” XXXI. Cikk. /1/ bekezdés szerint: „Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.” Ezért a kivégzést tiszta lelkiismerettel, bűntudat nélkül, hazafias kötelezettségtől áthatva hajtom végre, mint a nemzet jogos önvédelmét a Btk. 29. §, és teszem ezt a Btk. 30. §-nak megfelelően, végszükségként.

Isten engem csak akkor segítsen, ha a bitang, hazaáruló képviselő kivégzését a magyar nép felhatalmazásával, a nemzet által törvényesítve, a társadalmi többség érdekét szolgálva, hajtom végre.

fogadom, hogy hazámat, Magyarországot és a magyar népet a külső ellenség és belső hazaáruló bitangok ellen, akár életem feláldozásával is megvédem.
Vállalom, hogy a népirtás csökkentése érdekében, azt az országgyűlési képviselőt, aki a – http://devizarabszolga.5mp.eu/ weboldalon nyomtatható – 2013. évi MIC. számú, Devizarabszolga Felszabadító Törvényt 2013. augusztus 20-ig nem szavazza meg, állampolgártársaim számára példamutatóan, alkalom kínálta időben, helyen, és módon kivégzem.
A hazaáruló képviselő kivégzését nem bosszúból, és nem büntetésből, hanem bűnmegelőzés, a nemzetpusztítás megakadályozása céljából, embertársaim iránti szeretetből, hazám megmentése érdekében teszem.
A kivégzés végrehajtására, a nemzet, az adósrabszolgák felhatalmazását elvárom, és tisztelettel elfogadom. A kitűzött, 10.000.000 Ft vérdíjjutalmat is elfogadom, de a kivégzést a nemzetem elnyomásának megszüntetése, anyagi szabadságnak, függetlenségének elősegítése érdekben hajtom végre.
Gondolataimat áthatja a tudat, hogy a képviselő maga választotta a halált, nem szavazott a nemzet érdekében, hanem mulasztásával, elárulta a hazáját, népét, eltartóját, kiszolgáltatta a választóit, azok családjait a banxtereknek, a devizacápáknak, a pénzhiénáknak.
Az Alaptörvény V. cikk szerint: „Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve tulajdona ellen intézett, vagy ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárítására.” XXXI. Cikk. /1/ bekezdés szerint: „Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.” Ezért a kivégzést tiszta lelkiismerettel, bűntudat nélkül, hazafias kötelezettségtől áthatva hajtom végre, mint a nemzet jogos önvédelmét a Btk. 29. §, és teszem ezt a Btk. 30. §-nak megfelelően, végszükségként.
Isten engem csak akkor segítsen, ha a bitang, hazaáruló képviselő kivégzését a magyar nép felhatalmazásával, a nemzet által törvényesítve, a társadalmi többség érdekét szolgálva, hajtom végre..Már csak 8 napjuk van az országgyűlési képviselőknek, hogy megszavazzák a 2013. évi MIC. számú Devizarabszolga Felszabadító Törvényt, és ezzel bizonyítsák, hogy nem a banxterek, hanem a választóik, nemzet érdekeit védik. És megbocsátásban lesz részük, de ellenkező esetben, népfelhatalmazás alapján ISTEN IRGALMAZZON NEKIK!!!! A törvény http://devizarabszolga.5mp.eu/oldalon nyomtatható.