Kriza Ákos, Miskolc polgármestere  nemcsak engedélyezte az Avason egy hónapja megtartott cigány kulturális napot, de a közterületet is ingyen biztosította a rendezvény számára.

 

Minderről Jakab Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján. A politikus elmondta, a július 14-én megrendezett avasi cigánynap véleménye szerint alkalmas volt a miskolciak megfélemlítésére, felelős városvezető ezért azt nem engedélyezhette volna. Ezzel szemben kiderült, Kriza Ákos még a területet is ingyen biztosította a „cigány népünnepélyhez”. Jakab Péter kiemelte, a vonatkozó önkormányzati rendelet szerint ezt csak akkor teheti meg a polgármester, ha úgy ítéli meg, hogy „a rendezvény hozzájárul a város kulturális életének, hagyományainak színesítéséhez”.

„Kriza Ákos döntése jól mutatja, a Fidesz szerint a fészekrakók és a kanadások szórakoztatása, többség elleni uszítása színesíti Miskolcot, az általuk szétdobált szeméthalom pedig lassan hozzátartozik a hagyományainkhoz”- fogalmazott a képviselő. Szerinte Miskolc lakossága nem osztja Kriza Ákos álláspontját, ezért arra szólította fel a város első emberét, saját jövedelméből fizesse be a város kasszájába az elengedett közterület-használati díjat.

Jakab Péter kifogásolta azt is, hogy az önkormányzat nem kötelezte a cigánynap rendezőit mobil WC kihelyezésére, így a több ezres tömeg ott végezhette a dolgát, ahol csak akarta. Mint mondta, ebben senki sem zavarta meg őket, ugyanis a miskolci rendőrkapitány arról tájékoztatta, hogy a rendőrségnek ezt a rendezvényt nem kellett biztosítania. A képviselő szerint ez is jelzi, a Fidesz zöld utat adott az avasiak terrorizálásának.