Atrocitások érték a miskolci kórház dolgozóit a csecsemők miatt

Több alkalommal is atrocitásnak  voltak kitéve a miskolci megyei kórház dolgozói a koraszülöttek halálával kapcsolatos ügy miatt – közölte a kórház több szakszervezeti és dolgozói szervezete, amelyek szerint a média egyoldalúan tájékoztat a történtekről, ez pedig csorbítja a dolgozók jó hírnevét és a betegek bizalmát.

 

„A munkatársaink arról értesítenek bennünket, hogy az elmúlt napokban több alkalommal atrocitásnak voltak kitéve a munkahelyükön és lakókörnyezetükben az esettel kapcsolatban” – írta közös közleményében többek között a miskolci megyei kórház szakszervezeti és tudományos bizottsága, a közalkalmazotti tanács, az orvosi és szakdolgozói kamara és a szakmai vezetőtestület.

A közlemény nem részletezi, milyen atrocitásokról van szó. „Az alulfinanszírozott egészségügyben csekély társadalmi megbecsülést élvező, sokszor túlhajszolt orvosok, szakdolgozók jó hírnevét, a betegek bizalmát a média által keltett megítélés jelentősen csorbítja a több mint 3000 dolgozót foglalkoztató klinikai szinten működő intézményben” – írta a közlemény.

A szervezetek hozzátették, elismerik a média társadalmi kontrollban betöltött szerepét, de „napról napra megdöbbenve értesülünk a híradásokból a kórházunkat érintő vizsgálat időtartama alatt olyan információkról, amelyek a betegellátást hátrányosan befolyásolják, a betegek nyugalmát zavarják, a dolgozókat elbizonytalanítják”.

A szakszervezeti vezetők, a főorvosi kar, az orvosok és a szakddolgozók is „rendkívül elkeseredetten veszik tudomásul az egyoldalú tájékoztatást, holott a vizsgálat még nem fejeződött be, annak eredménye nem ismert. Mindezek ellenére a sajtó híradásai találgatásokra okot adó riportokat, egy szempontú közleményeket tartalmaznak.”

A közlemény végén arra kérik a médiaszolgáltatókat, hogy „a történtekkel kapcsolatban tényszerű, tárgyilagos és pártatlan tájékoztatást nyújtsanak”.

A kórházban a múlt héten történt nyolc haláleset ügyében hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el. hvg.hu