Kázmér nevű olvasónk látni vélte, hogy „az elzárt füves részen” pásztorórázott egy pár. Komolyan?
Az úszómestert bántalmazó férfit egy év két hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Úgy tudjuk, a támadónak volt már gondja a törvénnyel, jelenleg pszichotróp anyaggal visszaélés miatt folyik ellene büntetőeljárás.
Új fürdőruhadivat: Dóra szerint volt olyan vendége a fürdőnek, aki szoknyában ment be a medencébe.
Ilyen volt?

 

Vasárnap volt a fürdő vendége egy másik olvasónk: „A gyermekmedencében rengeteg szülő tartózkodott, annak ellenére, hogy szülő nem mehet be. Úszómester nemhogy nem szól senkire, a hátsó részen egyet sem lehetett látni. A fagyi kikérésére és kifizetése között akár távozni is lehet, mert oly sok időt kellett várni a pénztárig, hogy mire kifizettük megettük a felét. Az első úszómedence legalább nem volt zsúfolt, ott kulturáltan viselkedtek a vendégek. Az egész egyébként szépen meg van csinálva, parkosítva, térkövezve. Majdcsak helyreáll a rend…”
Somogyiné látta az incidenst, mikor leütötték az úszómestert: „A nap koronázása képen végig kellett néznünk amint az úszómestert egy nagy karóval veri egy tetovált jól fejlett ember, aki kétszer akkora volt mint a sértett. Nem mertünk bele avatkozni, gondoltuk, van biztonsági őr, vannak munkatársak, csak segítenek neki. Félelmetes volt, sokkot kaptunk. Még másnap sem tudták megérteni az unokáink(2,4,5,12 évesek), hogy mi történt. Bevallom én sem értem.”
BK néven küldte beszámolóját olvasónk, miszerint látott egy olyan hölgy vendéget, aki „az alsóneműire vette fel az egyrészes fürdőruhát”.

Dóra kijavított minket: hosszú, habos-babos szoknyában ment be a fürdőző hölgy a vízbe, nem a szexisben, amire először gondoltunk. Biztosan konzervatívabb szellemű az illető.

Robi szerint az a hír járja, hogy 15 óra után van aki ingyen is be tud menni a strandra. Ezt korábbi kérdésünkre reagálva cáfolták a fürdő üzemeltetői. Viszont ez a feltételezés egybevág több beszámolóval, miszerint délután jelennek meg a rendet megzavaró vendégek.
mamócsa nicknéven írja valaki: „Hét közben tapasztaltuk, hogy a strand hátsó részén dolgozó munkások levettek egy kerítés elemet, és ott engedték be a hozzátartozóikat. Szóltunk a pénztárnál, ennek ellenére még délután is ugyanezt láttuk.”
Zuu néven írja olvasónk: tény, hogy délután három óra körül tömegesen megnő a problémát okozó vendégek száma, kb. fél óra alatt lepték el a strand területét üvöltözve egymást a medencébe dobálva miközben abszolút nem figyelnek a többi fürdőző testi épségére. Több hölgy vendég is volt aki atlétát illetve pólót vagy esetlegesen csupán egyszerű fehérneműt viselt bikini gyanánt. Egy estben láttam az úszómestert hogy szóvá tette az alkalmatlan öltözetet de reakció nem volt rá és szó nélkül beletörődve csendben elsétált… Igazából talán ezt az egy úszómestert láttam egész nap s mint ha nem is lettek volna többen.

Éva beszámolója: pelenka nélküli apróságok szülei vs 20 éves úszómester lányka.
„Előző alkalommal, kb. két hete ugyanez a probléma volt, szóltam az úszómesternek (20év körüli leány), hogy tegyen valamit, hogy a pár hónapos gyerekkel , mindenféle alsó nélkül és vízálló pelenka nélkül , ne engedje már fürdőzni, azt mondta , hogy nem tud mit tenni, úgyis bemennek… és valóban így volt, öt perc múlva ismét ugyanúgy bent voltak.”
Komolyabb fizikumú úszómesterek kellenek Selyemrétre, hogy foganatja legyen annak amit kérnek? Régen rossz, ha egy fürdőben erre van szükség, a normális az, ha egy egyetemista lány is el tudja látni ezt a feladatot, mert nem kell fenyíteni vagy ilyesmi.
MM néve mesél valaki a fürdőben megjelenő új divatról: „Melltartóra fürdőruhát én is láttam már, blúzban-papucsban-bokáig érő szoknyában fürdőző idősebb nőt is; sőt, egy fiatalember egész nap úgy járt be a medencébe, hogy: alsónadrág+halásznadrág, derékszíjjal együtt.”
A gyerekek állítólag imádják az új csúszdákat.

Egy strandoló hölgytől kaptuk ma az infót: tudni véli, hogy Miskolc környéki települések önkormányzatai vásároltak be a selyemréti strandbelépőkből és osztották szét azokat szociális alapon vagy valamilyen szempont szerint.