MN: Mire számít a jövő évi választásokon?
TG: Bárki nyeri a választásokat, iszonyú durva dolgok jönnek. A Fidesznek van nagyjából 2 millió szavazója. Ennyivel épp úgy meg lehet nyerni a választást, mint ahogy el is lehet veszíteni. A kétharmad sem kizárt. De ha figyelembe vesszük, hogy a döntő többség szerint továbbra is nagyon rossz irányba mennek a dolgok és egy szűk többség szerint kormányváltás volna kívánatos, akkor adja magát a kérdés: vajon lehet-e ilyen közhangulatban a választások után normálisan kormányozni? Szerintem nem a „húszéves” Fidesz-regnum jönne el, hanem könnyen nagyon sebes kiábránduláshoz és népszerűségvesztéshez vezetne. Előállhat akár egy olyan kormányzati tehetetlenség is, mint amire, mondjuk, 2006 és 2010 között volt példa. Ha azonban a baloldal nyer, talán még borzasztóbb világ jön, látva az ellenzék megosztottságát és a rájuk váró közjogi struktúrákat. Nem mondom, hogy feltétlenül e két verzió valamelyike fog megvalósulni, de azt igen, hogy ma két katasztrófa-forgatókönyv látszik a legvalószínűbbnek. Ami, teszem hozzá, nem baj: ennek az országnak katasztrófára van szüksége.
MN: Ha jól értem, ez a helyzet egyfelől a megszilárdult struktúrákból, de ugyanígy jelentősrészt az új választási rendszer ingatagságából is következik.
TG: Igen, de leginkább az általános kiábrándultságból.
MN: Milyen „katasztrófára” gondol?
TG: Közelítsünk máshonnét: mi jellemez leginkább egy politikai rendszert? Nem a közjogi berendezkedés és még csak nem is az, hogy mit csinálnak a politikusok – hanem az, hogy mit gondolnak az emberek. Az én benyomásom szerint a választópolgárok még mindig nem értik, miről szól és mitől fontos a politika. Mert akkor talán a társadalom tisztában lenne azzal, hogy a politika nem játék, és a politikai folyamatoknak igenis vannak következményei. Nem szerencsés példa, de bizonyos értelemben jobb lett volna, ha bennégünk a tévészékházban az ostrom estéjén.
MN: Mi lenne ez a felismerés?
TG: Ma két irányban orientálódnak a szavazópolgárok. Vannak az elkötelezettek, akiknek a többsége egy kanál vízben megfojtaná a politikai ellenfelét, és vannak azok, akik kiábrándultak és elfordultak a közélettől. Előbbiek egyre kevesebben vannak, utóbbiak pedig egyre kevésbé képesek azonosulni bármilyen politikai közösséggel. Aszófőn lakom, ez egy kistelepülés. Itt remekül végig lehetett követni azt, miként ábrándultak ki a helyiek előbb a baloldalból, majd az elmúlt három évben a jobboldalból. Ma már nagyszerűen egyetértenek egyvalamiben: abban, hogy mindenki hülye, mindenki hazudik és megbízhatatlan. A magyar emberekre jellemző a konfliktuskerülés, és alapvetően mindig törekednek arra, hogy megtalálják a közös hangot. Én azt tapasztalom, hogy ma ez a „mindenki hülye” konszenzus jelenti közöttük a legkisebb közös többszöröst. Lecikizni a trafikosokat épp úgy, mint Bajnai bénázását – ma ez a közös nevező. Csakhogy ebből nem lehet politikai közösséget formálni, ezért is gondolom, hogy ezen az úton előbb-utóbb neki fogunk menni a falnak. Rengeteg árulkodó tünetet látok magunk körül. Miközben a kormánypárt támogatottsága durván felére esett, a többség pedig nagy arányban kormányváltást akar, az ellenzék ebből képtelen profitálni.
MN: Ezt a sajátos „konszenzust” épp a politika természete hátráltatja. A két nagy pártnak elemi érdeke, hogy a politikai háborúnak legalább a látszatát fenntartsa. Ezzel tudnak mobilizálni, ez tartja üzemi hőfokon a gépezetet.
TG: Igen, de nem is arra utaltam, hogy egyszer csak beköszönt egy „fogjunk össze, gyerekek!” életérzés. Németországban a nagy pártok nem azért álltak össze nagykoalícióba, mert felismerték, hogy ez a politikai közösség érdeke. A választók teremtettek olyan helyzetet, ami erre kényszerítette a politikai elitet. A magyar politikai kultúra szempontjából az lenne jó, ha nem köszöntene be a négyévenkénti alkotmányozás időszaka, és kikerülnénk ebből a rossz spirálból. A politika fontos és nagyon is „valóságos” dolog, ám ahhoz, hogy ezt az emberek igazán megértsék és megérezzék, ahhoz ennek az országnak feltehetően kell még néhány igazán mélyreható, megrázó politikai tapasztalat. Sokan mondták, hogy 2010 egy új politikai korszak kezdete – hát, szerintem inkább a végnapokat éljük.
MN: Három zaklatott év után kétmillió, többségében elkötelezett szavazó megtartása azért komoly politikai teljesítmény. Ezt minek tulajdonítja?
TG: Nem szeretem a Fidesz politikai „zsenialitásáról” szóló fejtegetéseket: ha lenne hiteles ellenzék, akkor a Fidesznek már nem lenne esélye a jövő évi újrázásra. Sőt örülhetnének, ha egyharmadot tudnának szerezni. Két jelentős politikai erénye ugyanakkor tényleg van a Fidesznek. Az egyik a politikai szempontok prioritása a kormányzás során – ebben eddig egyetlen kormány sem volt ennyire tudatos. Az intézmények átalakítása, a zsákmányelv érvényesítése, a hatalomtechnika és persze a kommunikáció mind ennek van alárendelve – a döntéshozatal minden pillanatát ez a politikai elv uralja. A másik a sztori. A Fidesznek van egy története, amit elképesztő erővel és tudatossággal ápol már régóta, és ebben Orbán Viktor tényleg szinte hibátlanul működik. A mese persze ezer sebből vérzik, de Orbán olyan természetességgel adja elő a történetet, amire ma egyetlen másik magyar politikus sem képes. Az ő sztorija átélhető, elmondható, és ő az egyetlen, aki ezt két mondatban el is tudja mondani. Persze az ő „átélhető” személyisége rengeteg negatív politikai töltetet is hordoz magában. Ami például most Felcsúton zajlik, azt tudják csak igazán átélni az emberek.
MN: Múlt héten némi zúgolódást kavart friss bejegyzése, amiben kijelentette, hogy Bajnai Gordon biztosan nem lesz a baloldal közös jelöltje. A Bajnai-projekt eleve halva született vagy stratégiai hibák vezettek idáig?
TG: Ennek a kérdésnek van egy fundamentalista megközelítése: vajon a 2010-es összeomlás után lehetett volna-e ez a baloldal sikeresebb annál, mint amilyen lett? Szerintem nem, és komoly politikai eredmény, hogy az MSZP és a baloldal nem esett atomjaira. Ezzel együtt Bajnai óriási taktikai hibákat követett el: túl korán lépett, ráadásul rosszakat. Ebben a taktikai csatában Mesterházy Attila KO-val győzött. Bajnainak az lehetett volna az esélye, ha változásokat tud elindítani és támogatókat szerezni magának az MSZP-n belül. Mesterházy azonban okosan kivárt, és belekényszerítette Bajnait egy olyan helyzetbe, hogy önálló pártot kelljen alapítania. Most már minden a szocialista elnöknek dolgozik: Bajnainak egy rivális párt vezetőjeként kellene elérnie azt, hogy az MSZP őt támogassa közös jelöltként. Most olvastam ezt a hasonlatot: a pártalapítással Bajnai megszűnt Medgyessy Péternek lenni, és Kuncze Gábor lett. Taktikailag jobb lépés lett volna, ha egyből az MSZP-nek „ajánlotta volna fel a szolgálatait” tavaly október 23-án: így megőrizhette volna személyes népszerűségét és egyben nyomás alá helyezhette volna Mesterházyt is. Az is igaz, hogy a Bajnait körülvevő közeg akkor még a valódi bázis megteremtésének a lehetőségét is magában hordozta. Utólag persze könnyű okosnak lenni, bár ezt talán előre is látni lehetett volna.
MN: Beszélt vele erről a zászlóbontás előtt?
TG: Mint már jeleztem, ilyen jellegű kérdésekre nem lenne szerencsés válaszolnom.
MN: Az Együtt 2014 stratégái mintha Mesterházy politikai kvalitásait is alábecsülték volna.
TG: ‘t mindenki hajlamos lebecsülni a politikai szférában, pedig jó ideje illő volna rá figyelni: ahogyan Gyurcsány Ferencet félretette az MSZP-ben, az minimum komoly politikai teljesítmény volt.
MN: Hatalomtechnikusként bizonyított, ám ellenzékben az MSZP gyakorlatilag megszűnt politizálni. A fideszes kétharmad sem magyarázza, hogy az MSZP az elmúlt három évben egyetlen épkézláb politikai akciót nem volt képes sikerre vinni.
TG: Egy politikai vezető nagyjából egy főprojekttel tud egyszerre foglalkozni: Mesterházynak fognia kellett a széket maga alatt, és ezt sikerrel tette. A szoba kifestésére már nem volt erő. Gyurcsány személyében előbb egy igen jelentős belső, majd most Bajnai feltűnésével egy szintén komoly külső riválissal kellett, illetve kell megküzdeni. Politikai akciókra valóban nem maradt muníció, de ez nem is feltétlenül politikai hátrány az MSZP számára. Mesterházy nem alaptalanul gondolja azt, hogy Orbán Viktort leginkább Kovács János tudja megverni. Azaz egy „senki”, vagyis olyasvalaki, akiről a szavazóknak nincs sok rögzült tudásuk, képük. Erre a szerepre Mesterházy biztosan százszor alkalmasabb, mint Bajnai Gordon. Több helyen megírtam: a 2014-es választás kimenetele azon is múlik, hogy az népszavazás lesz-e, vagy alternatívák közti választás. Ha alternatívák közti választás lesz, abból az MSZP csak rosszul jöhet ki. Meggyőződésem, hogy ha azt a kérdést teszi fel a választó, hogy Fidesz vagy MSZP, az az előbbinek kedvez. Ha azonban az a kérdés, hogy maradjon-e a Fidesz-kormány, sokkal jobbak a baloldal esélyei. Az MSZP nem gondolkodik rosszul, amikor inkább a Fidesszel és a negatív üzenetekkel foglalkozik saját maga vagy, mondjuk, a programja helyett. Az a stratégiai érdekük, hogy a választás a Fideszről szóljon.
MN: Miért csak Bajnait lövi a Fidesz?
TG: Jó kérdés, magam sem tudom biztosan. Az egyik magyarázata, hogy kijelölik az ellenfelet: Bajnait akarják Orbán alternatívájaként látni vagy láttatni. Nem gondolom ezt feltétlenül racionális vagy taktikus megoldásnak. Az biztos, hogy Bajnai sokkal alkalmasabb egy negatív kampány főszerepére. Könnyebb hozzákötni Gyurcsányhoz, a korábbi kormányokhoz, és Mesterházynak nem lehet libákat vinni a sajtótájékoztatóira sem. Mesterházy egyelőre üres lap. Mit írnál fel a plakátra a neve mellé? Aztán ha mégsem Bajnai lesz a jelölt, akkor vélhetően megpróbálják összemosni a „bűneit” Mesterházyval. A Fidesznek muszáj kijelölni az ellenfelet, mert negatív kampány nélkül nekik sincs esélyük. Nekik arról kell beszélni, hogy két érdemi alternatíva van: hogy a szocialistáknál jobbak, náluk jobban teljesítenek.
MN: Azt nem lehet mondani, hogy Bajnai ne állt volna bele a meccsbe: reggeltől estig nyomja a politikai ipart.
TG: Engem az is meglep, hogy Bajnai máig ennyire kitartó – őszintén szólva nem gondoltam, hogy ilyen sokáig ringben lesz. De nyomni a politikai ipart, az nem elég. Orbán Viktor ezért is magaslik ki a magyar politikai aktorok közül. Ez az ember 24 éve a változó céljait változatlan intenzitással és ezerszázalékos beleéléssel viszi. Nem attól formátum, hogy ugyanazt csinálja 24 éve, hanem hogy ugyanúgy csinálja. Vannak a politikában szimpatikusabb szereplők, akik gyakran népszerűek is, de hosszú távon nem tudnak érvényesülni. Bajnai ilyen. Hiába teszi a dolgát, rajta látszik, hogy szívesebben ülne a kertben a családjával. Mint Pokorni vagy Navracsics, mert a másik oldalon is akadnak ilyenek. Mesterházy, Orbán vagy épp Lázár János, ha a kertben ülnek, elvágyódnak onnan, mert minden pillanatban kinn akarnak lenni a harcmezőn. Ez élteti őket. ‘k politikai állatok, és a politikusnak sajnos politikai állatnak kell lennie. mancs.hu
