Csókay András vezeti augusztus elsejétől a Honvédkórház Idegsebészeti osztályát.

 

Csókay András vezeti augusztus elsejétől a Honvédkórház Idegsebészeti osztályát – tudta meg a Népszabadság. Néhány napja a Népszava számolt be arról, hogy egyszerre öt tapasztalt szakorvos hagyja el a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ idegsebészeti osztályát, köztük az osztályvezető főorvos.

 

Borbíró Zoltán államtitkár határozottan kijelentette: nem lesz a gond a betegek ellátásával, hiszen több orvos érkezik az intézménybe, mint amennyi elmegy. Sőt, miután az érkezők többszakmás szakorvosok, ez egyben garanciát jelent arra is, hogy szélesíthetik az ellátási területeiket.

Csókay András idegsebész a miskolci megyei kórházból érkezik a Honvédkórházba, és saját csapatot hoz magával, de hogy kik, honnan igazolnak át, arról egyelőre nem kívánt beszélni. Mint mondta: vezetése alatt biztosan megmarad a Honvédkórház gerincsebészeti ellátása, ezenfelül az agysebészeti palettát is erősíteni szeretné. Előző munkahelyén, a Miskolc megyei kórházban két innovációs műtéti – az agyi érvarrást és új tumorkezelési – technikát dolgozott ki, ezt most magával hozza a Honvédkórházba. S miután itt több rászoruló beteg van, több emberen is lehet majd ezekkel segíteni.