Előzetes letartóztatásba került a Budapest Pride felvonulás utáni atrocitás három gyanúsítottja pénteken – olvasható a rendőrség honlapján.

 

A hatóság közleményében emlékeztetnek: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a sértettek közreműködésével négy gyanúsítottat azonosított a július 8-ai fővárosi felvonulás után elkövetett támadással kapcsolatban, és csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

A rendőrség jelenlegi adatai alapján a felvonulás után három embert ért rasszista támadás a Szent István körút és a Bihari János utca kereszteződésénél.

A BRFK és a tatabányai rendőrkapitányság munkatársai szerdán négy férfit fogtak el, akik közül a sértettek hármat bántalmazójukként, egyet pedig a csoportosulás tagjaként azonosítottak. Az őrizetbe vett Cs. István 27 éves albertirsai, M. György 53 éves budapesti és M. Zsolt 22 éves jászkarajenői lakos ellen csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettének és könnyű testi sértés vétségének, a szabadlábon védekező Sz. Zoltán 32 éves tatabányai lakos ellen pedig csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

A nyomozó hatóság előterjesztését az eljárást fokozottan felügyelő ügyészség megalapozottnak találta, ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken harminc napra elrendelte Cs. István, M. György és M. Zsolt előzetes letartóztatását. Az eljárást a BRFK folytatja.

A BRFK pénteken, napközben a Blikk információját megerősítve azt közölte, hogy három embert hallgattak ki gyanúsítottként a Budapest Pride felvonulás utáni atrocitás ügyében.

A Szabad Emberek Magyarországért szervezet három tagjára támadt egy körülbelül 30 fős csoport a Nyugati pályaudvarnál. Mint a szervezet az eset után közleményében írta, tagjaikat „30 rasszista, egyenruhás neonáci” megtámadta, akik „cigány buzik!” felkiáltással elkezdték verni a három férfit. Hozzátették, hogy „a rendőrség ugyan gyorsan közbeavatkozott, de utána csak az áldozatok adatait vette fel, és a rasszista bűnözőket hagyta elmenni”.