Az utóbbi
időszakban 15-16 pályázatot
adtak be, melyek kétharmada
sikeres volt, ezzel mintegy
két milliárd forint jutott
a város fejlesztésére – tudtuk
meg. Madzin Tibor, a
település polgármestere az
előzményekről beszélt. Elsorolta:
számos alkalommal
pályáztak, de az előző kormány
idején mondvacsinált
indokokkal visszautasították
kérésüket. Azóta sem adták
fel és az idén siker koronázta
erőfeszítésüket, a 18 városi
címet nyert település között
egyetlen borsodiként Onga is
elnyerte a városi rangot. Észak-Magyar