Ezek mennek a Facsén…Közelebbről az MSZP alakulásakor ismerkedtünk meg, ma is emlékszem arra az éjszakára, amikor pártelnöki „székfoglalóját” elmondta a Villányi úton

1048198_10200339158781856_1251756828_o

Tompa SándorMa búcsúzunk Horn Gyula  miniszterelnöktől, külügyminisztertől, MSZP pártelnöktől. A nyolcvanas évek elején találkoztam vele először: ahogy akkor mondták, a „nyugati országok” politikáját elemezte előadásában. Szokatlan volt a nyiltsága, szóhasználata. Közelebbről az MSZP alakulásakor ismerkedtünk meg, ma is emlékszem arra az éjszakára, amikor pártelnöki „székfoglalóját” elmondta a Villányi úton. Sokan hitetlenkedtek, hiszen egy erős szocialista pártot vizionált! Pártelnökként, miniszterelnökként a „kisemberben” bízott, járta a vidéket, a gyüléseket. Megyénkben, Miskolcon sokszor megfordult, szerette az itt élőket. Emlékezetes fórumunk volt az Árnyaskertben (akkor még müszakváltáskor), a 94-es sportcsarnokbeli kampányzáró pedig előrevetitette a választások kimenetelét. Én a 97-es csanyiki majálison készült fényképpel búcsúzom Horn Gyulától! Nyugodj békében, Gyula! (a fényképet Berkessy Sándor készitette, akitől nemrég búcsúztunk)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű