Járdánháza határában már megkezdték annak az üzemcsarnoknak az építését,
amelyben nagy kopásállóságú
termékek gyártását tervezik.
A keleti piacról érkező befektetők
közel 1,3 milliárd forint
értékű fejlesztést hajt végre
az észak-borsodi településen,
amelynek nagyjából a felét
uniós és állami segítséggel
valósítják meg. Jelenleg világviszonylatban
három ilyen
gyár működik, jövő nyártól
Járdánházán lesz a negyedik,
ahol folyamatos termelés
mellett, nagyjából ötven-hatvan
ember foglalkoztatására
nyílik lehetőség.
Nagy kopásállóság
– Ezeket a termékeket főként
a repülőgép iparban hasznosítják
majd. Olyan csapágyakat,
szimeringeket, perselyeket
fognak gyártani, amelyek
az évek és a használt munkaórák
múlásával sem kopnak,
annyira kemények, hogy a
megmunkálásukhoz is gyémántra
van szükség – árulta
el a részleteket Kovács Gábor,
Járdánháza polgármestere az Észak-Magyarországnak