Perlik a Monstert egy amerikai tini halála miatt

Alex Morris naponta két doboz Monstert ivott három éven keresztül. Tavaly júliusban, tizenkilenc éves korában leállt a szíve. Édesanyja perli az energiaital-gyártót.

 

 

A keresetet kedden adták be az Alameda megyei legfelsőbb bírósághoz Kaliforniában. A családot Alexander Wheeler képviseli, aki nemrég már részt vett egy hasonló energiaitalos esetben, amikoris tavaly a tizennégy éves Anais Fournier nagyjából egy liter Monster elfogyasztása után meghalt. A cég állítása szerint Fournier esetében nem végeztek vérvizsgálatot, ezért nem lehetett egyértelműen kijelenteni, hogy a lány koffeinmérgezésben halt meg. Ezt akarták ugyanis bebizonyítani a perben.

Wheeler szerint most is ugyanezt fogják tenni, az az állításuk, hogy ezeknek a fiataloknak a halálát az energiaitalok okozták, pontosabban az, hogy a gyártók nem figyelmeztették a fogyasztókat eléggé a veszélyre. Én azt gondolom, hogy aki energiaitalt iszik, az pontosan tudja, hogy mik a veszélyei, de megkérdezem mindjárt Szily Lászlót, akinek az asztalán jelenleg egy üres doboz Red Bull, egy üres doboz Adrenalin és négy üres literes kólásüveg van.