Negyven jobbikos képviselő egy havi tiszteletdíjának megvonására tett javaslatot Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. A jobbikosokat sújtó büntetés összesen nagyjából 17 millió forint.

 

A Jobbik képviselői megzavarták a földtörvény múlt pénteki zárószavazását: felvonultak az elnöki pulpitusra, és több figyelmeztetés ellenére sem hagyták el azt. A szavazások közben pedig azt skandálták: „hazaárulók!”

Latorcai János indoklásában azt írta: a képviselők közvetlen fizikai erőszakkal fenyegető magatartást tanúsítottak, ami indokolja a legsúlyosabb büntetés kiszabását, egy havi tiszteletdíjuk megvonását.

Vona Gábor a döntés után elmondta: pártja képviselői hajlandóak lemondani a tiszteletdíjukról „a magyar föld megvédéséért”, mert a jobbikos politikusokat „nem a pénz érdekli, hanem a magyar föld”. Továbbra is úgy érzi, hogy frakciójuk a leghelyesebb megoldást választotta a földtörvény elleni tiltakozásul, mert a kormány „olyan szinten ment szembe a saját ígéreteivel, hogy unortodox megoldást kellett keresniük”.

A Jobbik-frakció három tagja – Balczó Zoltán, Hegedűs Tamás és Pörzse Sándor – nem vett részt az akcióban, az ő tiszteletdíjukat nem csökkentik.