Egymást követően két országos bajnokságot is rendeztek a rádiós tájfutóknak egy nap alatt a minap a Bakonyban. Először a gyorsasági számra került sor Kisgyónbánya térségében, majd délután ugyanott a sporttörténeti jelentőségű I. foxoring OB-ra.
Különös, de hamarabb rendeztek ebben számban világbajnokságot, mint országosat. A tavalyi szerbiai első foxoring VB F60 kategóriájában a maga eddigi 27 világ- és Európa-bajnokságon szerzett érmével a rádiós tájfutás legeredményesebb sportolója, az ukrán Fursa Oleg mögött a miskolci Kovács Attila Gábor szerzett ezüstöt.
Most a kategóriájában előírt 6 adó megkeresésével a miskolci versenyző egy órán belül végzett, míg vetélytársai kivétel nélkül 100 percnél többet töltöttek az erdőben. Az első foxoring országos bajnoki arany tehát Miskolcra került.
Az előző gyorsasági számot is megnyerte csak úgy, mint tavaly.
Levezetésként, aznapi harmadik versenynek még elindult az éjszakai Intersica Kupán is, ahol csak egy pálya volt 5 adóval és együtt értékelték az egyéni indulókat a párosokkal. Itt pár másodperc hátránnyal a második helyen végzett.
Mivel egy héttel korábban a Bánkúton lezajlott országos egyéni tájékozódási túrabajnokságon is abszolút első helyen végzett, júniusban három országos bajnoki aranyat sikerült összegyűjtenie.