A parlamenten kívül rekedtek  hétfő reggel a Jobbik parlamenti frakciójának alkalmazottai. Nem tudtak bejutni az épületbe a képviselők személyi titkárai, a frakció szakértői és meghívott vendégei. „Törvénytelen módon letiltották a belépőkártyáikat, megakadályozva, hogy belépjenek a munkahelyükre” – mondta el Novák Előd az Indexnek, hangsúlyozva, hogy a tiltás magukat a képviselőket nem érinti.

Kicsinyes bosszú

A Jobbik alelnöke szerint Kövér László kicsinyes bosszút állt azért, mert pénteken az elnöki pulpitus mögötti részt elfoglalva a frakció tagjai megakadályozták, hogy a Fidesz gördülékenyen megszavazza a 2014-ben életbe lépő földforgalmi törvényt. „A törvény elfogadása szabálytalan volt, bízom benne, hogy ezt megállapítja majd Áder János is” – mondta Novák, aki szerint a házszabályellenes elfogadásra hivatkozva a frakció Szabó Máté ombudsmanon keresztül az Alkotmánybírósághoz is fordul majd a törvény miatt, amelyről a Jobbik követelése ellenére nem név szerinti szavazást tartottak. index.hu