A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal  Fogyasztóvédelmi Felügyelőségét tavaly év végén két fogyasztó kereste meg azzal a panasszal, hogy meghívót kaptak egy termékbemutatóra, melyet Debrecenben a Kölcsey Művelődési Központban tartottak. A panaszosok külön-külön közel 60 ezer forint összegben vásároltak a bemutatott termékek közül, mely tartalmazott 30 db táplálékkiegészítőt, és egy rizskoncentrátumot (rizskorpa) is, valamint ajándékba kaptak egy plüss játék mackót.

 

Az eset érdekessége, hogy a szerződésen eladóként egy külföldi cég hazai ügyfélszolgálata volt megjelölve. A vásárlás során egy adásvételi szerződést kaptak, melyen fel van tüntetve, hogy az eladó a Medicare Gmbh. Hardenbergplatz 8. 10787 Berlin Magyarországi Ügyfélszolgálata. Az ügyfélszolgálat levelezési címének egy siófoki címet jelöltek meg.

A panaszosok, amikor a termékbemutató légkörének hatása alól már felszabadultak, otthon nézték meg tüzetesebben, hogy mit vásároltak, és megállapították, hogy a megvásárolt terméken egyáltalán nincs semmilyen magyar nyelvű tájékoztatás, arra vonatkozólag sem találtak a termékeken információt, amit a bemutatón elmondtak róluk, különösen a gyógyhatással kapcsolatosan. Az árat is soknak találták, ezért 3 nap múlva levélben elállási szándékukat jelentették be a megadott ügyfélszolgálati címre. A levelükre választ nem kaptak.

Kész állatkert

A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vizsgálatot indított. Az elküldött levél a magyarországi levelezési címről visszaérkezett a felügyelőségre, ezért a Medicar Gmbh németországi címére küldött levélben kért adatközlést a felügyelőség. A levél azzal a jelzéssel érkezett vissza, hogy a címen a megnevezett vállalkozás nem található, mivel az a Berlini Állatkert címe volt. A termékbemutatót szervezők részéről ez a címválasztás komikusnak tűnhet, de a megtévesztett, magas összeget kifizető fogyasztók számára ez kevésbé tekinthető annak.

A termékbemutatót tartó vállalkozás, vagy magánszemély hasonló módon már 2011-ben is tartott bemutatókat, és értékesített szintén rizskorpát igen magas áron, szintén egy német cég magyarországi képviselőjének kiadva magát.

A vizsgálat során megállapítottak miatt a felügyelőség csalás, magánokirat-hamisítás, fogyasztó megtévesztésének alapos gyanúja miatt rendőrségi feljelentést tett.

Az esetről beszámoló Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) felhívja a figyelmet, hogy a termékbemutatókon történő vásárlások során, a szerződések aláírása előtt gondolják át, hogy valóban annyira jó-e a kínált termék, mint amit állítottak róla, és valóban olyan kedvező-e az ár, mint amit az előadók mondtak. Abban az esetben, ha a fentebb leírt Siófok pf.: 241 levelezési cím van megadva, úgy valószínű, hogy egy tevékenységét nem legálisan végző árustól vásárolnak, aki magát egy külföldi cég magyarországi képviseleteként tünteti fel.

Kifogyhatatlanok…

A Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez a tavalyi év folyamán számos kérelem, közérdekű bejelentés érkezett, melyek alapján megállapítható, hogy az árubemutatókat szervező vállalkozások túlnyomórészt személyre szóló meghívókat juttatnak el az idősebb korosztály részére, valamint telefonon keresik meg a délelőtti órákban otthontartózkodó, valószínűsíthetően nyugdíjas vagy beteg embereket.

Egyre inkább elterjedt, hogy az árubemutatókra burkolt formában invitálják a fogyasztókat, tehát egészségnapra, egészségügyi felmérésre, vizsgálatokra hívják meg őket, majd a helyszínen derül ki számukra, hogy termékbemutatóra és a termékek értékesítésére kerül sor. Betegségekről hangzanak el különböző előadások, majd lehetőséget biztosítanak az általuk megvásárlásra kínált termékek kipróbálására.

A fogyasztóvédelmi szakemberek több alkalommal szembesültek azzal, hogy az árubemutatót szervező vállalkozások esetében előfordult, hogy a termék betegségekre vonatkozó gyógyhatását hangsúlyozták, miközben ezt dokumentálni, szakvéleménnyel alátámasztani nem tudták. Szintén jellemző volt, hogy gyógyászati segédeszköznek minősülő terméket üzleten kívüli kereskedelem útján kívántak értékesíteni, mely jogszabályba ütközik.

Összességében megállapították, hogy a termékbemutatókra ellátogató fogyasztók nem tájékozódnak megfelelően a vásárlás feltételeiről, a szerződésben foglaltakról, azt rutinszerűen, alapos áttekintés nélkül aláírják, és csak utólag szembesülnek az abban rögzített, számukra esetleg kedvezőtlen feltételekkel.

A gátlástalan szervezők és ügynökök újabb és újabb módszerekkel próbálják a jellemzően idős embereket vásárlásra bírni. Ezek közül az egyik legfelháborítóbb, amikor a rendezvényen „sorsolást” tartanak. Ezen az összegyűltek előtt nagy csinnadrattával „győztest” vagy „győzteseket” hirdetnek, akik úgy tudják komoly, akár 100 ezer forintos nyereményre számíthatnak. Csak később derül ki számukra, hogy ezt a pénzt nem kapják meg, hanem vásárlás esetén az akár félmillió forintot is meghaladó vételárból „levonásra kerül”.

Előfordult olyan eset is, amikor a „szerencsés nyertesnek” a jelenlévők előtt át is nyújtották „nyereményét”, majd a folyosón egész egyszerűen elvették tőle – mondván, nem gondolja komolyan, hogy ezt a pénzt valóban neki adják, anélkül, hogy vásárolna valamit. http://www.penzcentrum.hu