MESTERHÁZY ORBÁN LIGHT  VERZIÓJA


Ha Mesterházy Attila Magyarország felemelkedése érdekében lett politikus, mindent meg kell tennie, hogy az MSZP még idén megszűnjön, és szavazói bázisának javát át kell irányítania egy szakértőket felvonultató párt alá. Az Együtt 2014-nek meg több szakértőre, konkrét tervre és hatékony politikai pr-ra van szüksége.

A baloldal két legnagyobb ereje szombaton egyeztet a közös jövőről. Ha a következő hónapokban Mesterházy valahogy kizsarolja, hogy jövőre ő indulhasson a közös miniszterelnök-jelöltként, szinte biztosan folytatódik Orbán Viktor uralkodása.

Az MSZP törtető elnökének középpontba állítása csak Mesterházy végtelen egójának, a Jobbiknak és az LMP-nek lenne hasznos, Magyarországnak semmiképp. Egyelőre Bajnaiék is inkább tűnnek egy diákigazgató választásra készülő elsős osztálynak, de azok akiknek valaha bejött a Milla, az utcára vonult diákok vagy a valódi civil tüntetések mondanivalója, rájuk és az LMP-re fognak szavazni. Ezen választók számára Mesterházy egy hataloméhes pr-lény marad, akinek szinte mindegy, hogy melyik párt élén milyen értékeket képviselhet, a lényeg, hogy ő is belenyomhassa a kenyerét a pörköltszaftba.

A 39 éves politikus a majálisok kivénhedt sztárjai között furakodott a szocialista párt első sorába. Nagyon szereti, ha nyilvánosan is megmutathatja, micsoda hatalmas sikert ért el a panelnyugdíjasok simogatásával. Amikor interjúkban rajongói kérdéseit idézi, egyszerűen csak elnök úrnak hívja magát, facebookján Főnök feliratú kólával pózol, miközben nincs érdemi mondanivalója azon kívül, hogy Orbánék nem jól csinálják a dolgokat. Ezzel a pr-rel jövőre lehetetlen lesz megfogni a bizonytalanokat, akik eldöntik a választásokat. Mesterházy Attilának be kell látnia, hogy már most lehetetlen matematikailag, hogy valaha miniszterelnök legyen.

Ő Orbán light verziója. Light, mert Orbán még ellenfeleivel is képes volt elhitetni évtizedekig, hogy szeretne tenni az országért, miközben csak azt tervezgette, mekkora trónja lesz majd a felcsúti stadionban. Ő úgy döntött, meglovagolja a keresztény hitet, a vidéki focista srác imidzset, majd később a zeitgeistos vonalon megpróbál a nácik közül is áthúzni néhány százezret. Ezzel szemben a szocialisták főnökének csak a nyugdíjasok, és azok maradtak, akik még mindig azt hiszik, hogy Gyurcsány meg Bajnai az MSZP-t tolja. Még a baloldaliak is látják, hogy ez az ember mindennél jobban vágyik arra, hogy tömegek tapsoljanak neki, hogy láthassa magát a címlapokon, és tévéinterjúkban csilloghasson.

Pedig az ország érdekében le kell ülnie, és csöndben maradni.