Milyen párt az AQUILA?

Az AQUILA Egyesület folytatásaként  létrehoztunk az AQUILA Pártot – tizenhárom évig karitatív, oktatási, haldoklókat lelki segítségbe részesítő, szociális feladatokat ellátó civil szervezet volt-, melyet 2013. március 07-én jogerősen 14981 számon „különös formájú” Párttá bejegyeztek. Az AQUILA név ’sas’-t jelent magyarul, nem kell félni, nem náci szimbólum, hanem keresztény jelképként, Krisztus jeleként vettük fel, aki vízből a fénybe szállítja a halat /a megmentendő embert.

 

Az AQP párttá alakulva lehetőségünk lett arra is, hogy tevékenységünket, szellemiségünket, népszeretetünket hathatósabban gyakorolhatjuk, átadhatjuk és az egész országra kiterjeszthetjük.  www.aquilapart.hu honlapon látható 70 oldalas részletes programunkban olvasható, hogy mit szeretnénk tenni Önökért.
Politikai törekvéseink:   Az országban élő szegények és gazdagok értékeinek integrálása, köztük való közvetítés, meggyőzésük arról, hogy mások nyomorgását nézve senki sem lehet boldog. Célunk, hogy szellemi megtisztulás és társadalmi igazságosság legyen, és az erkölcsi magatartás szintje növekedjen.  Tudatossá szeretnénk tenni a népet , hogy nekik milyen emberi élet, munkalehetőség, biztonság, milyen viszonyok járnának. Úgy érezzük, hogy felborultak az értékviszonyok, mi újból egymás mellé tennénk a jogokat és kötelességeket!

Az AQP-ot semmiféle földi/külföldi stb. vonalról nem vezényelik, nem pénzelnek minket, így senki másnak, csak a hazánk népének jólétért küzdünk, ez a célunk.

Kérjük, ha találkozik velünk és az ismertető lapjainkat adjuk Önnek, vegye el és jó szívvel olvassa végig, mi nem hazudunk, nem leszünk mások, minket Isten motivál.
Szeretettel: az AQUILA Párt elnöke Varga Péterné