Júniusban sűrített földgázzal (CNG)  közlekedő IVECO Citelis buszok próbajáratait tesztelheti az utazóközönség először Sopronban, majd Kaposvárott, Pécsett, Miskolcon, valamint Budapesten – írja az mfor.hu.

A most tesztelt IVECO buszok 12 méter hosszúak, alacsonypadlósak, és földgázzal működő motorjuk az Euro-5-ön kívül az EEV (különösen környezetkímélő) környezetvédelmi kibocsátási normáknak is megfelel, csak úgy, mint a Budapesten májusban forgalomba állított Mercedes Citaróké.

A környezetkímélő technológia, habár egyelőre nem elterjedt a hazai busztársaságoknál, egyáltalán nem számít újdonságnak: a Tisza Volán Zrt. tizenhét éve üzemeltet ilyen buszokat, valamint a Zala Volán is használ egy ilyen buszt, amivel a kisebb környezetterhelés mellettspórolni is tudnak.

Az NFM támogatja

Rengeteg régi, környezetszennyező autóbuszt cserélhetnek le a vidéki Volán társaságok és a BKV, ha részt vesznek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 1,6 milliárd forint összértékű pályázatán. Az állami vagy magáncégek kizárólag új, sűrített földgázzal hajtott városi és távolsági buszok beszerzéséhez kaphatnak támogatást. Az tárca közleményében azt írják, a pénzből kizárólag a dízelüzeművel azonos műszaki tartalmú CNG-s (Compressed Natural Gas) típusok árkülönbözetét fedezhetik.

cng

Óriási lehetőségnek tűnik ez, főként ha figyelembe vesszük, hogy egy hagyományos szólóbusz újkori ára nagyjából 60-65 millió forint, a csuklós pedig nagyjából egy tízessel drágább. Ez persze csak becsült összeg, hiszen a gyártók árai nagyban függnek attól, hogy hány darabot vesznek egyszerre, abba milyen berendezést, illetve mekkora motort kér a megrendelő. A szerződésben az is szerepel majd, hogy a CNG-vel hajtott autóbuszokat üzembe állító vállalat három évig köteles volna kitartani a technológia mellett.

Alaposan kiporciózzák a pénzt, hiszen a támogatás összege szóló kialakítású buszok esetében darabonként legfeljebb 18 millió forint lehet, a csuklós buszok vásárlását pedig 24 millióval támogatja majd az állam az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében. További érdekesség, hogy a pályázók a teljes támogatási összeg negyedéig, de legfeljebb 300 millió forint értékben előleget is igényelhetnek.

A BKK más típust is tesztelt

Március 26-án, jelentős médiaérdeklődés mellett mutatták be azt a MAN Lion’s City A37-es típusú földgázhajtású autóbuszt, amit a BKK egy hónapos tesztüzemben próbálhatott ki. A 12 méteres alacsonypadlós autóbusz a 15-ös busz vonalán a Boráros tér és a Lehel tér között közlekedett április végétől, kifejezetten tesztjelleggel. A buszt akkor mi is teszteltük, erről szóló videónkat itt nézheti meg..

A jármű magyarországi bemutatóján Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója elmondta, hogy bár sok szakmai tanulmány született arról, hogy a gázüzemű autóbuszok olcsóbban és hatékonyabban működtethetőek, azonban budapesti érdemi tapasztalatok jelenleg nincsenek. Így a fővárosi közösségi közlekedés szempontjából különösen hasznos lehet a próbaüzemeltetés. Bálint Norbert, a Főgáz CNG Kft. ügyvezető igazgatója szerint a tesztnek éppen az volt a legfőbb célja, hogy a jövőben ne katalógusadatokra kelljen támaszkodni az esetleges beszerzések során.