Tojással dobálták meg Balog Zoltánt Zürichben

Balog pénteken tartott előadást a  Zürichi Egyetemen a kormány cigánypolitikájáról, amikor harminc ellentüntető jelent meg. A cigányokkal szembeni diszkrimináció miatt voltak dühösek, és bár azt mondták, szerintük Balog mérsékelt beszédet mondott, ezzel együtt is politikáját rendőrállaminak tartják. Megszakították az előadást és tojással dobták meg az emberi erőforrás minisztert.

 

balog

A rendőrség közbelépett, és egy kicsit el is fajult a helyzet, mert egy rendőr megsérült, egy tüntetőt pedig letartóztattak. Őt kihallgatás után szabadon engedték.

Az incidensről az MTI pénteki hírében egy szó sem esett. Illetve idézték Balog Zoltánt, aki azt mondta,

beszédét vastapssal jutalmazták és voltak, akik tiltakoztak.

Szombat este aztán az MTI-n is megjelent egy hír: “A svájci rendőrség kihallgatta a magyar kormány roma-politikája ellen tüntetők egyikét”.