A harmadik mű, Girolamo Deraco: Taci című produkciója igazi kuriózum, hiszen összesen 8 mp hosszú  http://www.helloart.hu/

A Miskolci Bartók PLUSZ Operafesztivál  vezetőségének célja, hogy minél többen hallgassanak operát, s a fiatalok is örömmel üljenek be a zenés darabokra. Ezért tavaly operaíró versenyt hirdettek, s az idei, június 14-én kezdődő rendezvénysorozaton mutatják be a három, döntős pályázatot, különleges zongorás „olvasó opera” formában.
A fesztivál ügyvezetője, Kesselyák Gergely többször is kifejtette, nagyon fontosnak tartja, hogy új művek szülessenek, olyan „közönségdarabok”, amelyekkel vissza lehet hódítani az operába a publikumot. Ezért is hirdették meg tavaly „A jövő kulcsa” című, operaíró versenyt. A megmérettetés iránt nagy volt a nemzetközi érdeklődés, s az idő rövidsége ellenére is több pályamű érkezett. A három, döntős pályaműből a nyilvános, zongorás „olvasó opera” formában hangzanak fel részletek, s ezt követően hirdetik ki a győztest a zsűri, amelynek munkájában Alekszej Rbnyikov (zeneszerző), Kerényi Miklós Gábor (rendező), Fekete Gyula (zeneszerző), Kesselyák Gergely (karmester, fesztiváligazgató) és Karel Drgac (rendező) vesz részt. Az általuk legjobbnak ítélt opera a jövő évi, 2014-es Bartók PLUSZ fesztiválon teljes egészében színre kerül.
A döntőbe került művek között van Németh Norbert Hazug románc című operája, amely 22-én, 20 órától hangzik fel. A dirigens és a rendező Cser Ádám, a főszereplők között van Fehér Éva, Busa Gabriella, Susán Mónika, Töttös Roland és Laborfalvi Soós Béla is. Szilágyi Miklós Ostrom című darabját 22-én, 11 órától ismerhetik meg az érdeklődők, Aczél András rendezésében. A főszerepeket Kőrösi András, Eperjesi Erika, Tobisz Titusz és Hegedűs Richárd énekli, karmester Philipp de Chalendar. Mindegyik produkció díszlet- és jelmeztervező Zeke Edit.
A harmadik mű, Girolamo Deraco: Taci című produkciója igazi kuriózum, hiszen összesen 8 mp hosszú, de mindenképp érdemes a nézők figyelmére. Ez a darab június 23-án hangzik fel.
S az új operák legszebb részleteit a 23-i gálaesten, 18 órától is megismerheti a közönség.
Versenyen kívül pedig még egy kortárs opera, Dobos Attila Az ember tragédiája című operája is színre kerül. A művet június 20-án, 15.30-tól hallgathatják meg az érdeklődők a Nagyszínházban. Az előadás rendezője Rusznyák Gábor, a főszerepeket Szakács Ildikó, Cselepák Balázs, Udvarhelyi Péter, Dani Dávid énekli, a karmester pedig Rácz Márton.