Miskolc nevelőszülői hálózatának átvételével bővült a Református Gyermekvédelmi Szolgálat Nevelőszülői Hálózata. Az átvett és az újonnan belépő nevelőszülők, összesen 65-en tettek ünnepélyes fogadalmat kedden Miskolcon a hejőcsabai református templomban. Országszerte csaknem 700 gyermekről gondoskodnak a szolgálat munkatársai.

 

 

A Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat Nevelőszülői Hálózata 2009 óta segíti a vérszerinti családjukból kiszakadt gyerekeket. Az országos hálózat március 1-jével, a város kezdeményezésére átvette a miskolci nevelőszülői hálózat működetését. Czibere Károly szeretetszolgálati irodavezető elmondta: alaposan mérlegelték a megkeresést, hiszen csak olyan együttműködő partnerekkel tudnak dolgozni, akik szövetségest keresnek. Ha olyan partnerről van szó, amely komolyan gondolja az átvételt, és nem ledobni akarja magáról a gyermekvédelmi ellátás nyűgét, hanem az itt élő lakosság szociális biztonsága iránt érzett aggodalom, és felelősség okán keres partnert, akkor az egyház segít a rendelkezésre álló lehetőségekkel, s eszközökkel – tájékoztatott.

Mint ismertette, a nevelőszülői hálózat klasszikus gyermekvédelmi feladatokat lát el, azaz biztos hátteret nyújt a gondoskodásba vett, több szempontból veszélyeztetett gyerekeknek, így elkerülhetik a nagy intézményekbe való költözést. A gyermekjóléti statisztikák igazolják, hogy évről évre növekszik a veszélyeztetett, kockázatokkal terhelt gyermekek száma, ezért az egyház számára természetes, hogy kinyitja kapuit – mondta el Czibere Károly megjegyezve: a családi ellátás az intézményes ellátással szemben nagyságrendekkel jobb, és szakmailag is eredményesebb.

A református nevelőszülői rendszerben 6-700 gyermek él, a mostani alkalommal közel 100 gyermeket vettek át, és több mint félszáz nevelőszülő tett fogadalmat. Czibere Károly azt is elárulta, hogy komoly felkészülés előzi meg a nevelők hivatalba állását, a szakmai és személyes képességeik felmérése mellett tanfolyamot is kell végezniük, továbbá az otthoni körülményeket is megvizsgálják.

A hálaadó istentiszteleten Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, aki a nevelőszülők fogadalomtételét követően áldást kért munkájára. Az átvett és az újonnan belépő nevelők emléklapjaikat is megkapták igazolva, hogy elvégezték a 60 órás képzést, és alkalmasak a szolgálatra. Csomós József újságírók kérdésére válaszolva elmondta, társadalmi igény és egyházi küldetés egyaránt indokolta a városi hálózat átvételét. Megtanulni, hogy mitől ember az ember csakis egy szerető családban lehet – hangsúlyozta az egyházi vezető, aki rávilágított: a nevelőszülői rendszer igen összetett, és a gyermek kihelyezéséig további elvárásoknak kell megfelelniük a nevelőszülőknek.

Az eseményen jelen volt Papp Zsolt, a polgármesteri hivatal Humán főosztályának vezetője is. – Egy város számára mindig fontos a felnövekvő nemzedékek jövője, különösen azoknak a gyerekeknek az esetében, akik nem kapták meg azt a lehetőséget, hogy családban nőjenek fel. A család olyan természetes alapeleme a társadalomnak, amelyet mindenki számára meg kell adni – emelte ki vezető, hozzátéve: eddig is ezen elv alapján működött a városi nevelőszülői hálózat; és az egyház szerepvállalása, tapasztalata előrelépést fog jelenteni a működtetésben.

Kojsza Péter tirek.hu