Baja mellett, Dunafürdőnél  az árvíz miatt lezárt területen lévő zárópontnál szolgálatot teljesítő két bajai járőr igazoltatta azt a két fiatalkorú férfit, akik a lezárt területre akartak bemenni péntek délután fél 5 körül. A „fiatalokat” igazoltatták, majd ruházatuk átvizsgálásakor bűncselekmény elkövetésére utaló tárgyakat találtak, csípőfogót, baltát és rézvezetéket.

A 15 és 16 éves bátaszéki „fiatalokat” előállították a bajai rendőrkapitányságra, ahol meghallgatásukon elmondták, hogy az 551-es út és Baja – Bátaszék vasúti vonalhoz csatlakozó ipari vágány kereszteződésében lévő jelzőkészülékből a rézkábeleket ellopták.
A két személyt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrségen, ahol a bűncselekmény elkövetését elismerték. Ellenük lopás vétség és a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozás indult.
Az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal küldik meg a Kecskeméti Járási Ügyészségre a bajai rendőrök – tudta meg a Baon a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletétől.