A Medián kormányváltást jósol

 

Az emberek nagy többsége, 56 százalék azt szeretné, ha 2014-ben kormányváltás lenne, de ez a csoport erősen megosztott a lehetséges ellenzéki vezér személyét illetően – derül ki a Medián legújabb felméréséből – írja a nol.hu.


Kevesebb mint egy évvel a menetrend szerint várható választások előtt elmozdulás érezhető a szavazói aktivitásban: két és fél éves hullámvölgy után ismét eléri az 50 százalékot a választási részvételüket biztosnak gondolók aránya, miközben a pártpreferenciával nem rendelkezőké másfél éve nem látott szintre, 33 százalékra csökkent. A pártválasztók csoportja az elmúlt három hónapban 5 százalékponttal gyarapodott, amiből főleg a Fidesz és az MSZP tudott hasznot húzni – írja a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet egy felmérésre hivatkozva, amelyet 2013. május 24-e és 28-a között készítettek.

 

Összességében az év eleje óta alig történt számottevő változás a pártok támogatottságában. Továbbra is a Fidesz rendelkezik a legnagyobb szavazói bázissal, a kormánypártot jelenleg a teljes szavazókorú népesség 29 százaléka támogatja. A választások közeledtével nő a választani tudó „biztos” szavazók jelentősége: májusban az összes választó 41 százalékát kitevő csoportban a Fidesz támogatottsága 45 százalék, míg a Jobbikon kívüli ellenzéki erők együttes támogatottsága 40 százalék.

 

Ugyanakkor csupán minden harmadik válaszadó örülne annak, ha a tavaszi választások után a Fidesz kormányozhatna tovább, és ez a csoport nagyrészt egybeesik azzal a 31 százaléknyi válaszadóval, akik az Orbán-kormány eddigi munkáját jónak értékelik. Az emberek nagy többsége, 56 százalék ezzel szemben azt szeretné, ha 2014-ben kormányváltás lenne. Ez a csoport azonban még a lehetséges ellenzéki vezér személyét illetően is erősen megosztott.

 

Miközben Mesterházy Attila három ponttal erősítve följebb került a politikusnépszerűségi listán, megelőzve Bajnai Gordont, aki kettő pontot veszített, továbbra is valamivel többen vannak közöttük azok, akik Bajnai Gordont tartják alkalmasabbnak a vezetői szerepre, mint akik Mesterházy Attilát. Bajnait a „kormányváltók” 35 százaléka tartja megfelelőbbnek az ellenzék vezetésére és 37 százalék miniszterelnöknek, míg az MSZP-elnököt alkalmasabbnak vélők aránya 30, illetve 29 százalék.

A felmérés az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével készült. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára, az adott kérdésre válaszolók számától függően, plusz-mínusz 2-5 százalékolvasható a nol.hu-n.

 

 

nol.hu nyomán

Sz. Szabolcs Erik