Véget ért a 2012/13-as bajnoki  szezon. A bajnok megkapta a serleget, a dobogósok az érmeket, a kupagyőztes magasba emelte a kupát, a kiesők kiestek/megszűntek, a feljutók feljutottak. Ilyenkor itt az idő húzni egy vonalat és számot vetni az elmúlt év történéseiről. És itt az idő a díjak kiosztására is.

Az Ultras Liberi ezért – remélhetőleg hagyományteremtő szándékkal, a régi 3. Félidők kedvelt rovatát emlékül hívva – kiosztja a díjakat Magyarország szurkolóinak, táborainak, csoportjainak. Mivel az ötlet kissé megkésve merült fel, így nem csináltunk szavazást, nem kérdeztük meg az egyes táborokat, a díjak ezért némileg a mi szubjektív megítélésünket tükrözik leginkább és olykor persze a mi sajátos humorunkat is. Van, ahol csak egy győztest, van ahol három helyezést is hirdettünk.

A különböző kategóriák győzteseinek ezúton is gratulálunk! A képeket elnézve Magyarországon minden baj, nyűg és nehézség ellenére még mindig van szurkolói mozgalom a stadionokban! Nem olyan és nem akkora, mint amilyet szeretnénk, de ha azt nézzük, hogy idén két meghatározó csoport (UVB, RBD) is 20. születésnapját ünnepelhette, talán mégis van még némi okunk az örömre.

Ne is szaporítsuk tovább a szót, vágjunk bele a közepibe:

Hölgyeim és Uraim,

AZ ÉV KOREOGRÁFIÁJA


1. hely
Ferencváros – Újpest
Otthonunk a szentély

Talán különösebb magyarázatra nem is szorul, hogy miért egy egész stadionos koreográfia lett az első. Aki Magyarországon ilyen kemény fába vágja a fejszéjét és például van hozzá elegendő számú embere, az megérdemli, hogy övé legyen az év koreográfiája. A két oldallelátón az évszámok szépen lettek megcsinálva, ötletes volt, hogy a pálya körül voltak a bajnoki címek évszámai. A sarokszektorban az EEE által készített kis külön koreó is tetszetős volt, bár nyilván mindenkinek az az első kérdése, hogy miért csináltak ők külön látványt. Talán a kapu mögötti rész lehetett volna még a sima zöld-fehér kartonozásnál némileg összetettebb, de összességében a látvány mérete és a vállalt elemek tetszetős kivitelezése bőven elég volt ahhoz, hogy az év koreográfiája a Ferencváros táborához kerüljön.

derbi koreo1

albert stadion2

 

 

2. hely
Újpest – Ferencváros
“Kis srác voltam én”

Az újpestiek látványa még az augusztusi derbin került bemutatásra. Különösen a lelátó mögötti hátsó elemek érdemelnek dicséretet: bal oldalon Újpest város jelképei, jobb oldalt a klub legendás bajnokcsapatai voltak hihetetlenül igényesen megfestve és elsősorban emiatt került a lilák koreója a 2. helyre. A “csodákat bámulva” apa és fia sétál a stadion felé. A kivitelezésnél itt bonyolította a dolgot, hogy a tetőn keresztül kellett felhúzni a látványelemet. Volt még egy fehér alapon piros-fehér-zöld kartonozás, egy igényes kiírás, ÚJPEST betűi nagyban elkészítve illetve két oldalt csíkozás (bal oldalt a 20 bajnoki cím, jobb oldalt a 8 újpesti kupagyőzelem). Ilyen összetett és egyben kockázatos látványt nagyon ritkán látunk magyar stadionban.

ujpest-ftc kissrac

ujpest-ftc

3. hely
Videoton – Slovan Pozsony
Nagy-Magyarország

A Videoton drukkereinek grandiózus koreográfiáját választottuk a harmadik helyre. Szép, igényes az angyalok által tartott történelmi címerünk kivitelezése. A zászlóerdő pedig megfelelő körítést nyújtott a látványhoz.

vidi-slovanvidi-slovan2

 

 

 

 

AZ ÉV KOREÓI AZ OLDALLELÁTÓN

1. hely
Diósgyőr – Pápa
Luque

A diósgyőriek spanyol játékosuknak dedikált kartonos koreója lett nálunk az első. A “napos oldalon” kirakott kartonozáshoz 3000 kartont használtak fel a miskociak.

luque

2. hely
Videoton – Sporting Lisbon
“Videoton”

Ez a látvány bizonyára hosszú évekig marad emlékezetes a fehérváriak számára, sőt talán örökre bevésődik a Vidi-szurkolók emlékeibe. Közrejátszik ebben minden bizonnyal az alkalom is (Európa Liga csoportmeccs), ahol be lett mutatva. Kellett hozzá (végre egyszer) sok néző, precíz tervezés. A koreó szépsége mindazonáltal egyszerűségében is rejlik.

videoton

3. hely
Mezőkövesd – Cegléd

Kövezzenek meg minket az olvasóink, de nekünk ez a koreó tökre tetszik. Meg hát emlékszünk mi még azokra az időkre, amikor a mezőkövesdiek állandó résztvevői voltak a 3. Félidős év végi szavazásainak:-) Feljutásuk tiszteletére és amolyan ösztönzésül a jövőre nézve legyen övék a 3. hely ebben a kategóriában!

mezőkövesd

 


AZ ÉV IDEGENBELI TÚRÁJA


Túrák terén talán némi visszaesés volt megfigyelhető a szezonban. Igazán nagy létszámú inváziókból kifejezetten kevés volt. Akik tartósan jó létszámban utaztak, azok véleményünk szerint a Ferencváros és a Diósgyőr szurkolói voltak. Az újpestieknek igazából nem is volt kifejezetten jó létszámú és hangulatú vidéki meccse (esetleg Diósgyőr és Győr). A kispestiek nagyon változatos létszámban utaztak, utolsó meccsük viszont odaért e kategória 3. helyére. A Vidisek is fel-alá ingadoztak, nem csak létszámban, de lelkesedésben is. Ebben a kategóriában igazából két szempontot mérlegeltünk: minden tábort saját magához mértünk, illetve Budapesten belüli túrát nem vettünk figyelembe. Gondolkodtunk még a Videoton-Fradin is, ahol közel’ 2000-en voltak a fővárosi zöldek, de ugyanezt a meccset inkább egy másik kategóriában jelöltük.

1. hely
Ferencváros-Diósgyőr
1200 miskolci az Albert-stadionban

ftc-dvtk

2. hely
Slovan Bratislava – Videoton
700 fehérvári (16 Raków, 5 Zwickau) Pozsonyban

slovan-vidi1

slovan-vidi2

 

 

3. hely
Haladás – Kispest
Honvédos bronzérem Szombathelyen

A kispesti bronzérem ebben a kategóriában is jó egy bronzra. Rég nem látott lelkesedés, létszám és hangulat fogadta a piros-feketéket a baráti Szombathelyen. A meccset után a hazaúton történt közös ünneplés pedig szintén sok kispesti számára marad emlékezetes.

hali-kispest

hali-kispest2

 

 


AZ ÉV SZURKOLÁSA

1. hely
Diósgyőr – Pápa
Luque vezényli a “Hé fiúkat”

 

 

2. hely
Videoton – Ferencváros
Ének az esőben

Még októberben játszott Fehérváron a Fradi, ahová legalább 2000 zöld-fehér szurkoló utazott le. A mérkőzés közben elkezdett szakadni az eső, de míg a hazai tábor hamar elolvadt és sok szurkoló menedéket keresett, addig a fradisták kitartóan énekeltek a viharban. A videón 1:09-től.

 

 

3. hely

Újpest – Ferencváros

A lilák az őszi derbin produkálták a legjobb szurkolást a szezonban. Az egész meccs alatt jó hangerővel szóltak a dalok, de a végén a győztes gólnál extázisban tomboltak.

 

 

 

AZ ÉV UTCAI AKCIÓJA

 

 

1. hely
Balmazújváros – Nyíregyháza

Loki vs Szpari: 40×40 a városhatárban. Negyven átruccant lokista várta a szparisokat…

 

 

2. hely
Diósgyőriek támadása Újpesten

A miskolciak az utolsó őszi fordulók egyikében támadtak rá 50-60-an a lilákra az újpesti Dallas sörözőnél. A kocsmában főleg az UVB és a Solo volt jelen 20-30 fővel. Egyértelmű diósgyőri győzelem. Az akciót némileg árnyalja, hogy gyakorlatilag az összes miskolcit elvitték utána a rendőrök.

 

 

3. hely

Zetések dupla csúszása Budapesten

A BKV Előre-ZTE mérkőzés előtt a Vasas, a meccs után az Újpest verte el az egerszegieket. Az újpestiek drapit is szereztek. Ilyen még nem fordult elő Magyarországon, hogy egy brigád egy nap alatt két csúnya verésbe fusson bele.

ultras zte

 

 

 


AZ ÉV USTAWKÁJA

Ferencváros  – Dinamo Kiev 29 x 29

Az ustawka, mint műfaj amilyen lassan ért Magyarországra, olyan gyorsan el is tűnt gyakorlatilag a hazai szurkolói életből. Kevés és kis létszámú lebeszélt boxok történtek hazánkban és egy idő után az ellenfelek is elfogytak. Az elmúlt szezonban gyakorlatilag egyedül a Fradi és az ukrán Dinamo Kiev összecsapása méltó az említésre. A Dinamo fiataljai Zágrábból tértek haza Bajnokok Ligája meccsükről és út közben beiktattak egy budapesti boxot a zöldekkel. A mindmáig legkomolyabb magyarországi lebeszélt box győztesei az ukránok lettek, de a résztvevő fradistáknak sincs okuk a szégyenre.

Talán még egy találkozót is megemlíthetünk: a Fradi és a Honvéd huligánjai 20 a 20-ba ütöttek össze még tavaly októberben. A maguk állítása szerint is kicsit nagy mellénnyel érkező kispestiek 1 perc alatt kikaptak a zöldektől.

ustawka ftc kispest

AZ ÉV PIRÓJA

Pirotechnikából olyan rengeteget nem látott idén az ország… Alig volt piró, ami meg volt, az is csak néhány darab, elvétve begyújtott, földre dobott tűz – aminek sportértéke gyakorlatilag nulla. Sajnos eltűnt a magyar stadionokból a pirotechnika 🙁

1. hely
Ferencváros-Újpest
Egész stadionos piroshow a derbi félidejében

A szezon egyetlen valóban ütős pirózása ez volt. Bár vélhetően a biztonságiak minimum szemet húnytak a dolog felett, de attól még mindig az utóbbi 5-10 év legnagyobb priózása.

 

 

2. hely
Újpest-Ferencváros

A lilák egyetlen szervezett pirózása az egész szezonban. Sportértékét növeli, hogy a rendőrök bravúros kijátszásával, mindenkitől függetlenül lett a meccs közben (!) becsempészve. Szegény zsaruk mire észbe kaptak, már robbantak is a hanggránátok és a füstbombák.

 

 

3.hely

Debrecen – Ferencváros

Viccen kívül mondjuk: nem találtuk jobbat nála. Azt leszámítva, hogy volt… különösebben semmi extra.

dvsc9


különdíj:


MAKÓ II. – Szentes

A makóiaknak adunk egy különdíjat, mert…csak….nekünk bejön ez a feeling is!

mako5

 

 

 

 

AZ ÉV KIÍRÁSA

1. hely
Diósgyőr
“Robinson Crusoe szerette pénteket…”

robinson crusoe

2. hely
Debrecen
“És még a fű volt magas?”
és még a fű volt magas

 

 

3. hely
Ferencváros – Kecskemét
“Magyarország ultrái – Az interneten már jók vagytok, idén látunk is belőle valamit?”

az interneten már jók vagytok

 

 

AZ ÉV ÖSSZEFOGÁSA

1. hely
Magyarország-Románia: kivetítő a stadion mellett

10 ezer magyar szurkoló a Puskás Ferenc Stadion tövében. Példás összefogás a budapesti és a vidéki táborok között. Sokan érkeztek a határon túlról, sőt még Lengyelországból is volt egy húszfős különítmény (Lech Poznan). A meccs előtt a legnépszerűbb nemzeti rock együttesek léptek fel, a román himnusz helyett a székelyt énekelte a tömeg. A vezető gólunknál és a tizenegyesnél lángba borult a tömeg, annyi pirotechnika gyulladt. Soha nem felejti el, aki ott volt. Sajnos a végén bekapott egyenlítő gól meglehetősen tönkretette az egyébként tökéletes estét. Teljeskép- és videógaléria ITT.

roman

 

 

2. hely
Nemzeti összeállás a Videoton – Slovanra

A Vidi Slovan elleni visszavágójára sok magyar szurkoló utazott el Fehérvárra. A Fraditól legalább 60-an, Újpestről 30-an, más magyar csapatok közül pedig szintén több tucatnyian voltak a helyszínen. Apró szépséghiba, hogy a példás összefogást mutató magyar szurkolókat nem engedték be a meccsre

3. hely
Összefogás Rakaczki Bencéért

A Diósgyőr fiatal kapusánál a 2011/12-es szezon után leukémiát diagnosztizáltak. 2013 februárjában sikeres csontvelő átültetést végeztek nála. Országszerte tucatnyi rendezvényen jótékonykodtak a számára.

rakaczki2

rakaczki


AZ ÉV ZSIDÓZÁSA

1. hely
Magyarország – Izrael
Drága volt, de megérte

 

 

2. hely
Pápa-Ferencváros
“Zsocskos midók”

zsocskos midok

 

 

3. hely
Kecskemét – Ferencváros
“Fuck Israel”

ftc fuck israel

 

 

 

AZ ÉV HUHOGÁSA

1. hely
Haladás-Ferencváros
A stopperral mért huhogás

“Ennél is súlyosabb a közönség által elkövetettek megítélése: a mérkőzés közben, a 62. percében kb. 10-20 fő 6 másodpercig, a 64. percben szurkolók egy kisebb csoportja nem jól hallhatóan kb. 3 másodpercig, a 67. percben 2 másodpercig, a 91. percben kb. 22 másodpercig jól hallhatóan huhogott.” – szól a Fegyelmi Bizottság szentenciája, mely egyébként 400.000 Ft-jába került a Halinak.

2. hely
Újpest-Pécs
“Hu-hu-hu de elegünk van az MLSZ-ből” – amit nem engedtek be a biztonságiakrendőrök.

huhuhu

3. hely
Ferencváros-Videoton

ftc videoton huhuhu

 

AZ ÉV RENDŐRI TÚLKAPÁSA

Debrecen-Ferencváros
Könnygáz a 9 éves kislánynak

loki_kislany1-aufmacher-2279666-18-ecdcf26e44eecb6a3246821d1191c01a

 

AZ ÉV SZEKUS TÚLKAPÁSA

Talán némi pozitívumnak nevezhető, hogy elmúltak azok az idők, amikor viperával verték szét az ember fejét. Ebben a szezonban inkább többnyire olyan visszaélések történtek a biztonsági szolgálatok részéről, amikor valakit vagy valamilyen transzparenst, drapériát, kiírást nem engedtek be a meccsre. Ilyen volt például a Videoton-Slovanon, az Újpest-Kispesten (kispestiek kiírása) és az Újpest-Pécsen (újpestiek kiírása) és még jó néhány meccs, amiről lehet nem is tudunk. Sajnos már trenddé vált, hogy ilyenkor a biztonságiak a rendőrségre hivatkoznak, akik vagy tudnak róla vagy nem, de minden esetben asszisztálnak ehhez a gyakorlathoz…

1. hely
Győr-Videoton

 

Abban szerintem egyetérthetünk, hogy amikor a rend biztosítására kirendelt biztonsági őr megy be a pályára megfenyegetni a vendégjátékosokat, az már tényleg mindennek az alja. Pontosan ez történt Győrben, ahol a helyi szekusok – kit tudja miért, de kit érdekel? – a Vidi játékosait kezdték el inzultálni és fenyegetni. Szégyen gyalázat… a televíziónak hála ország-világ láthatta. Azt persze mondanunk sem kell, hogy természetesen következmények nélkül maradt az eset.

 

 

2. hely
Szolnoki Olaj – Hapoel Holon (Eurochallenge)

A szolnoki rendezők nem engedték be a székely zászlókat az izraeli csapat elleni mérkőzésre. Jött a szokásos egymásra mutogatás, hogy a rendőrség nem engedi, aztán a rendőrség tagadott. A biztonsági cég “egyedi félreértésnek” nevezte a történteket.

3. hely
Kutyás oszlatás Újpesten

A 0:6-os újpesti vereséggel végződő Újpest-Paks után a klubházhoz tartó szurkolókatvak komondor kutyákkal kergették haza a biztonságiak. Bár később a “jegyszedőt internálták”, de gyalázatos jelenetek voltak ezek is…

 

AZ ÉV POZITÍV MEGLEPETÉSE

Makó (Lángszórós Alakulat)

 

A makóiak nagy hévvel vetették bele magukat az ultraéletbe és hihetetlen elszántsággal látogatták csapatuk mérkőzéseit a Megye II-ben. Szurkoltak, tüzeztek, kiírásokat készítettek, feljöttek Budapestre a Magyar-Románra – a kis táborok közül ők voltak a legaktívabbak a szezonban, valószínűleg a legtöbb magyar szurkoló szimpátiáját elnyerve ezzel.

 

mako

 

AZ ÉV CSALÓDÁSA

A bajnok Győri ETO tábora

Akik kézilabda BL-győzelem és bajnoki cím után is alig 70-en voltak csapatuk utolsó hazai meccsén (amire ráadásul ingyen volt a belépés), teljesítményüket megkoronázva a magyar szurkolói mozgalom legbotrányosabb koreográfiájával…

győr

 

 

KÜLÖNDÍJ

Az újpestiek székely zászlós koreográfiájának és minden magyar tábornak, akik kiálltak a székely autonómia ügyéért! Öröm volt látni hétről hétre a kék-arany-kék lobogókat az ország stadionjaiban – a legnagyobbaktól a legkisebbekig.

 

székely zászlók

 

CITROMDÍJ


Az MLSZ-nek

Aki egész évben azzal volt elfoglalva, hogy módszeresen elüldözze a nézőket a magyar stadionokból. Ez egyébként maximálisan sikerült is neki. Aki rasszizmus elleni harc címén százezrekre, milliókra bírságol klubokat és stopperrel méri a huhogás hosszát. Aki szurkolói regisztrációt és kártyát vezet be, csak hogy teletömjék a fideszes haverok zsebeit és felszámolják teljes szurkolói szubkultúrát Magyarországon. Aki be akarta perelni a Magyar-Izraelen zsidózókat, aki a Magyar-Románra cigányzenészeket felvonultató ellenrendezvényt szervezett. Beszélhetünk még a kezdési időpontok össze-vissza cserélgetéséről, az Eger tönkretételéről (kb. nem is játszottak esti meccset az egész szezonban…), a Puskás Ferenc Stadion bukásáról…

Aki esetleg azt gondolta volna, hogy Bozóky Imre és Kisteleki István után már nem lesz szurkoló-ellenesebb MLSZ-elnök, az nagyon nagyot tévedett. Nem látjuk a magyar futball fejlődését, nem látjuk mitől lesz jobb, szerethetőbb, színvonalasabb és eredményesebb futballunk. Nem értjük, miért lenne az a magyar futball sikerének titka, hogy beléptetőrendszereket meg kamerákat szerelnek mindenhova, meg majd bíznak a nem létező “családok” érkezésében. Nem értjük, miért van az, hogy ha valamiről az MLSZ-nek döntenie kell, mindig, de kivétel nélkül mindig a szurkoló-ellenes megoldást választják… Valaki mondja már ki: a Magyar Labdarúgó Szövetség szurkolóellenes és egész egyszerűen ki nem állhatják a szurkolókat. Erről egyébként ők maguk között (lásd: Magyar Labdarúgás Fóruma) nyíltan beszélnek is…

 

csányi

 

FAIR-PLAY-DÍJ

Az Eger szurkolóinak

Akik elkísérték csapatukat a miskolci, debreceni, angyalföldi és váci hazai meccsekre. RESPECT!

eger1

eger2

AZ ÉV KLUBTULAJA


Szabó György

A trónról évek óta letaszíthatatlan, pedig nem akármilyen riválisokat kellett maga mögé utasítania Egerből, Vácról, Szegedről, Angyalföldről, Újpestről. Hemingway idén azzal érdemelte ki az év klubtulaja címet, hogy szakadatlan rasszizmus elleni harcábanelőbb patkánynak nevezte saját szurkolóit, vérdíjat tűzött ki a fejükre, besúgásra biztatta a tábor tagjait, majd egy újabb huhogás miatt kilátásba helyezte az állóhely bezárását, végül a jegyárak emelésével hárította a szurkolókra a pénzbüntetést. Szabadidejében egyébként az interneten hergeli a Honvéd drukkereket és még ki tudja mivel készül a következő szezonra, de várhatóan jövőre is ő kapja majd ezt a díjat.

hemingway

 

AZ ÉV MÉDIUMA

Ennél a kategóriánál viszonylag egyszerű dolgunk volt: megnéztük melyik volt az az oldal, amelyiket a legtöbbet nyitottuk meg az év során és amelyiket nélkülözhetetlennek tartottunk mindennapi munkánkhoz (magyarul: akitől a legtöbbet loptunk). Az év médiuma megtisztelő címet így tehát egyhangúlag a Trollfocinakadományozzuk! Innentől kezdve pedig már sejthető, hogy kik a soron következő kategóriák győztesei.

 

trollfoci

 

AZ ÉV SPORTÚJSÁGÍRÓJA

Sokat gondolkodtunk, hogy az év sportújságírója, futballszakírója, tollforgatója címet kinek adományozzuk. Először Lipcsei Bettára gondoltunk, de őt a bundabotrány szele csak egy egészen kicsit érintette meg, ez még nem elég a győzelemhez, ahhoz sokkal de sokkal komolyabb dolgot kell lerakni nálunk az asztalra. Viccesen szóba jött még  Vujity “csakazértis” Trutykó, a délszláv háborút is megjárt tévékettős, aki a Mokkában rettegettpokoli Fradi-Újpest után, mert felborult egy BKV-automata. Lehetett volna még Puhl Sándor is, aki hosszú évek óta ért jobban a focihoz, mint bármelyikünk és önkényes szabályértelmezéseivel (“Kéz keresi a labdát, labda keresi a kezet”, “utolsó emberes szabály”, “előbb a labda utána a baba” és egyéb általa kitalált faszságok) magyarok százezreit kergeti ki a világból minden egyes hétvégén.

De aztán rájöttünk, hogy nincs senki ma Magyarországon, aki jobban értene a futballhoz, ehhez a csodálatos játékhoz, mint

Zombori Taktikus Sándor


zombori taktikus

 

 

 

AZ ÉV JÁTÉKOSA

Újvári Joci!!!!!!!!

 

 

AZ ÉV GÓLKIRÁLYA

Rudolf Fairgely

Aki csatárként képes volt lehozni kb. olyan 800 pályán töltött percet, hogy nem volt képes gólt szerezni. Aztán két hete rúgott egy gólt a Pécsnek, de akkor is kikapott a Diósgyőr.

rudolf

Gratulálunk a győzteseknek, akik pedig idén nem nyertek azok háborodjanak felreméljük, hogy a következő szezonban jobban odateszik magukat! Egyúttal minden kitartó magyar szurkolónak kellemes uborkaszezont, szórakozóhelyi verekedésekben gazdag nyarat kívánunk!

Találkozunk a jövő szezonban!

Ultras Liberi