A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei  Rendőr-főkapitányság először tizenhat éve
hirdette meg a cigány származású fiatalok rendőrré válásának
elősegítését célzó ösztöndíj pályázatát. Az elmúlt években
összesen 46 diákkal kötött szerződést a rendőrség.

 

A legtöbb sikeres pályázó (14 fő) a Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola
és Kollégium tanulói közül került ki. A támogatási rendszer
segítségével az elmúlt évek alatt tizenöten álltak a rendőrség
kötelékébe. A célorientált pályázat ebben az évben is sikeres jövőképet
nyújt olyan diákoknak, akiknek a rendvédelem lehet az élete.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságnak jelenleg nyolc
tanulóval van érvényes, középiskolai tanulmányaik hátralevő idejére szóló
támogatási szerződése. Közülük négy támogatott vesz részt a Miskolci
Rendészeti Szakközépiskola jelenleg is zajló felvételi eljárásában.

Fontos tudni, hogy minden középfokú oktatási intézmény tanulója
pályázhat a támogatás elnyerésére. A nappali tagozat első,
második, vagy harmadik évfolyamán tanulók is jelentkezhetnek a
meghirdetett támogatás elnyeréséért. A szakiskolák pályázatba
bekapcsolódó diákjainak vállalniuk kell az érettségi megszerzését is,
tehát tanulmányaik ennek megfelelő további folytatását a szakiskola
befejezését követően.

A támogatás elnyerésére benyújtott pályázatok beküldési határideje:
2013. július 31.

A nyertes tanulókat az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági
vizsgálatokat követően választják ki, s velük a főkapitányság legkésőbb
2013. szeptember 15-ig támogatási szerződést köt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vállalja, hogy a
támogatott részére, középiskolai tanulmányai hátralevő idejére az
alábbi juttatásokat biztosítja:
● számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni, kollégiumi
szállás és a menzai étkeztetés költségeinek teljes körű térítése;
● tanévenként – számla alapján, legfeljebb 25.000 forint
értékben – ruházkodási segély;
● tanszersegély (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő,
teljes mértékű térítése, az egyéb taneszközök esetében – ugyancsak
számla alapján – tanévenként legfeljebb 4500 Ft értékhatárig;
● Az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév
alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeli juttatás:
● 3,00 – 4,00 tanulmányi átlag esetén nettó 2000,–
Ft/hónap,
● 4,01 – 4,50 tanulmányi átlag esetén nettó 3000,–
Ft/hónap,
● 4,51 – 5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 4000,–
Ft/hónap

A pályázatot nyert tanuló(k)nak a támogatásért vállalniuk kell, hogy
középfokú tanulmányaik eredményes befejezését követően – rendőri
szolgálat vállalása céljából – jelentkezik valamelyik rendészeti
szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.
A középfokú oktatási intézményben tanuló diákok pályázatához hasonlóan
a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán tanuló fiatalok részére is
meghirdetésre kerül egy ösztöndíjpályázat. Ennek a támogatásnak az
elnyerésére nappali tagozaton jogi, igazgatási, gazdaságtudományi,
műszaki vagy informatikai képzési területen tanuló cigány származású
fiatalok pályázhatnak.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság