Hamis vádak , hamisított nyomozati irat: Gáspár Lacit valaki alaposan be akarja mártani ­drog­ügy­ben. Egy rendőri jelentésnek tűnő levél szerint árulta a drogot. Az énekes feljelentést tesz.

 Különös levelet hozott a borsonline.hu szerkesztőségébe a postás. Feladó nem szerepelt rajta, a pecsét szerint május 22-én, Kiskőrösön adták fel. A boríték egy iratot tartalmazott, mely olyan volt, mint egy rendőri jelentés: ügyiratszámmal és az „aláírás” részeken rendőri fokozatok megemlítésével.

Az iratban az olvasható: egy férfi több alkalommal jelentős összegeket adott Gáspár Lacinak kábítószer-vásárlásra, a befolyt pénzekből pedig jutalékot kapott. A leírtak szerint a drogot a rendezvényeken maga az énekes is árulta, sőt a kölcsönt biztosító férfinak is adott belőle. A rendőrség állítólagos informátora névtelenséget kért, mondván, mindkét felet ismeri, és már meg is fenyegették.

Mivel első pillantásra kétséges volt, valódi iratról van-e szó, lapunk a levél tartalmáról megkérdezte a rendőrséget. „Az Ön áltat rendelkezésünkre bocsátott információk tartalmát megvizsgáltuk. Ilyen információkkal, adatokkal a jelenlegi nyilvántartási adataink szerint rendőri jelentés nem készült, így az nem tűnik valódinak.

A Gödöllői Rendőrkapitányságon a korábban elrendelt eljárás jelenleg is folyamatban van. Az ügyben folyamatosak a kihallgatások, valamint több szakértőt rendelt ki a hatóság” – közölte az ügyben illetékes Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

– Ezt nem hagyhatjuk annyiban! – kelt ki magából Gáspár Laci, amikor tudomást szerzett az álrendőri jelentésről. – Nem tudom, ki állhat az ügy mögött, de ki fog derülni. Hogy lehet valaki ennyire gonosz?! – kesergett Laci, akinek az ügyvédje határozott lépésekről tájékoztatott.

– Feljelentést teszünk ­is­meretlen tettes ellen – mondta el dr. Gerencsér András. Már korábban is jelentek meg olyan hírek rendőrségi és rokoni forrásokra hivatkozva, hogy az énekes terjeszthette is a drogot. Laci ezt tagadta, és nyilvánosan bemutatta azt a jegyzőkönyvet, amely arról szól: ha ­sikeresen részt vesz az ­úgy­ne­ve­zett elterelésen, megszűnik ellene az eljárás. Győrik L. Ferenc

www.borsonline.hu