A Bogáncs utca tele van  kátyúval, az egyikbe belehajtott. Takácsot kérte, hogy tegyen valamit, bár neki sok a dolga.
„Tudom, képviselő úr, hogy sok a dolga, de elmondom, mert Ön az én képviselőm” – kezdett közérdekű bejelentésének második témájába Takács Gábor fideszes képviselőhöz fordulva Fedor Vilmos a miskolci önkormányzat májusi közgyűlésén, csütörtökön (elsőként felhozott témája a miskolci salakmotorsport volt, annak megszűnése felett sajnálkozott). A szocialista önkormányzati képviselő nyilván azért vélelmezte, hogy Takács Gábornak sok a dolga, mert a fideszes képviselőt a közelmúltban nagy öröm érte: családtagjai (kereskedelmi igazgató felesége, szülész-nőgyógyász anyósa, illetve öccse) fejenként 4-4, azaz összesen 12 trafikkoncessziót nyertek, s a családi trafikok nyitásának előkészítése valószínűleg őrá is komoly feladatokat ró.

 

Hanem Fedor képviselő nem is erről beszélt, hanem a Bogáncs utcai kátyúkról. Azokból ugyanis annyi van – mint mondta –, hogy az autósok nem győzik kerülgetni a méretes gödröket. A Bogáncs utca forgalmas utca, a Martin-kertvárosiak és a szirmaiak azon keresztül közelítik meg a Pesti út végén található nagy bevásárlóközpontokat. Nem csoda, hogy eddig több autó is megsérült már a szinte járhatatlan úton, közülük jó pár a Takács képviselő szomszédságában található autószerelő műhelyben kötött ki-írta az eszakinline.hu