Díszpolgár Gálffy Imre (posztumusz)

Miskolc 1944–48 közötti polgármestere igazi lokálpatriótaként szerette a várost és tevékenységével hozzájárult háború utáni újjáépítéséhez, a közigazgatás helyreállításához, nagy Miskolc létrehozásához, ennek elismerése a kitüntető cím.

Takács István
A belgyógyász orvos és egyetemi tanár kiemelkedő hematológiai és onkológiai gyógyító munkáját, kutató, oktató, vezetői tevékenységét ismeri el a város a kitüntető címmel.

Pro Urbe

Bogdan Adamczyk és Kalna Zsolt
Bogdan Adamczyk szerzetes pap a minorita templom alapítója, Kelemen Didák minorita szerzetes életét kutatja, örökségét ápolja, a boldoggá avatásán munkálkodik. Kalna Zsolt plébános az egyházi szolgálat mellett évek óta dolgozik a város kiemelkedő műemléke, a minorita templom felújításán. Egyházuk, a város, a hátrányos helyzetű fiatalok és szegények iránti elkötelezettségük elismerése a díj.

Dufala József
Miskolc 1958–1990 között épült jelentős középületeinek belsőépítésze, funkcionális és szépészeti megfogalmazásai egyedülállóak. A város arculatát meghatározó, magas színvonalú építésztervezői tevékenységének elismerése a díj.

Palla Sándor
A háziorvos gyógyító, oktató tevékenységének és az országban egyedülálló háziorvosi szervezet létrehozásának elismerése a kitüntető díj.

Soós Ferenc
A gyakorlaton alapuló elméleti oktatás, a közösségépítő természetjárás és a keresztény szemlélet határozta meg életútját. Ennek, valamint tudományos munkájának, Miskolc iránti mély elkötelezettségének, az oktatás iránt tanúsított felelősségérzetének elismerése a díj.

Gálffy Ignác-életműdíj

Horváthné Tóth Ildikó
A keresztény eszmeiség talaján álló nevelési értékrendje, pedagógiai hitvallása méltóvá teszi a díjra.

Herman Ottó Tudományos Díj

Szathmáry Sándor
A professzor nagy ívű életpályájának teológiai, tudományos és irodalmi művei a református egyház egész közössége előtt széles körben ismertek. Több évtizedes teológiai munkásságának elismerése a díj.

Takács Gábor
Az olajkutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye. Kiváló oktatói, tudományszervező tevékenységének elismerése a díj.

Szemere Bertalan Közéleti Díj

Ludnik Ferenc
Több évtizeden keresztül segítette az önkormányzatot és intézményeit gazdasági tanácsaival, és dolgozott a város érdekében, ennek elismerése a díj.

Szabó Lőrinc Irodalmi Díj

Gróf Lajos
A város keresztény irodalmi életében betöltött szerepének elismerése a díj.

Kondor Béla Képzőművészeti Díj

György István Csaba (Borgó)
Miskolc művészeti életének meghatározó alakja, aki alkotásaival a város számára maradandót alkot, ennek elismerése a díj.

Reményi Ede Zenei Díj

Anima Vonósnégyes
Az együttesnek (Soós Gábor, Vitányi Csaba, Krajnik Ágoston, Lipták Zsuzsanna) az igényes komolyzene népszerűsítéséért, illetve az ifjúság zenei nevelése terén kifejtett tevékenysége elismerése a díj.

Déryné Színházi Díj

Kincses Károly
Évtizedek óta a város neves művésze, aki jó hírét viszi Miskolcnak, ennek elismerése a díj.

Miskolc Város Építészeti Alkotói Díja

Dobos Sára
Kertépítészeti tervezői tevékenysége meghatározó Miskolc városképi arculatában, melynek elismerése a díj.

Bizony Ákos Kitüntető Jogi Díj

Szitás Benedek
Ügyvédként elkötelezett híve az anyanyelv ápolásának és a fiatalok szép magyar beszédre való oktatásának. Közösségi munkájának és a miskolci jogászképzésben betöltött szerepének elismerése a díj.

Benkő Sámuel-díj

Gálné Ács Mária
Kiváló lelkipásztor, pszichopedagógus, szociális szakember. A miskolci kismamaház „megálmodójaként”, intézményvezetőjeként a családokért és az anyákért végzett önzetlen tevékenysége elismerése a díj.

Négyesiné Bordás Márta
Áldozatos orvosi munkája, a betegek szeretete, az önzetlen gyógyítani és segíteni akarása elismeréseként adományozták számára a díjat.

Pedagógiai Díj

Balogh Istváné
Az óvodás korosztály körében végzett odaadó munkájáért, újító szakmai és vezetői tevékenységéért adományozták számára a díjat.

Egyed Zsolt Jenőné
Magánéletében, emberekhez való viszonyában egy igaz keresztény ember értékeit követve él, s ezért nagy tiszteletnek örvendhetett az iskolában, hosszú és kifogástalan pedagógiai munkásságának elismerése a díj.

Farkasné Ludányi Ágota
Áldozatkész, magas színvonalú szakmai munkájának méltó elismerése a város díja.

Az Év Sportolója Díj

Gercsák Szabina
A fiatal cselgáncsozó eredményei töretlen fejlődést mutatnak. Hazai és nemzetközi versenyeken elért sikereivel öregbítette a város hírnevét határainkon túl is, ennek elismerése a kitüntető cím.

Németh Csaba
Az utóbbi tíz évben mindig a világ legjobb terepfutói között szerepel. Kitartása és mozgásszeretete a hosszabb, úgynevezett ultra távokon érvényesül. Eredményeinek elismerése a kitüntető cím.

Miskolc Város Sportjáért Díj

Mellik Béla
Áldozatkész munkájával, a Miskolci Ju Jitsu Egyesület elnökeként több világ- és magyar bajnokot nevelt az utóbbi években, ennek elismeréseként adományozták számára a díjat.

A Civilek Támogatásáért Díj

Uwe Mang
A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gazdasági igazgatójaként mindent megtett, hogy támogassa a cégnek otthont adó térség fejlesztését. Szociális érzékenységének, Miskolc és a régió lakossága érdekében végzett példaértékű tevékenységének elismerése a díj.

Az Év Civil Szervezete Díj

Baráthegyi Vakvezető- és Segítőkutya Iskola Alapítvány
Munkájuk országosan és helyi szinten is kiemelkedő, ezért az alapítvány méltó a város elismerésére.

Pro Minoritatae Díj

Z. Burján Ferenc (posztumusz)
A posztumusz kitüntetéssel ismeri el a város kitartó közösségteremtő és a kisebbségekért, elsősorban a görömbölyi ruszinokért végzett áldozatos tevékenységét.

Nívódíj

Balázs István
Lokálpatriótaként, amatőr versmondóként példát adó lelkesedésének, emberségének, a kultúrát és a művészeteket támogató önkéntes munkájának, hagyománytiszteletének elismerése a díj.

Biszterczky Andrásné
A zenei oktatás, a kórusmozgalom területén kifejtett több évtizedes tevékenységét, a kulturális közéletben végzett munkáját ismeri el a város a díjjal.

Di-Tra Humán Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Miskolc város lakosságának magas szakmai színvonalú traumatológiai és kézsebészeti szakellátása alapján, munkásságuk elismeréséül adományozták számukra a díjat.

Fráter Kórus
Kiemelkedő szakmai és közösségfejlesztő munkájukat, a minősítő versenyeken elért eredményeiket ismeri el a város a díjjal.

Lórántné Orosz Edit
A több mint 25 éves, a közigazgatásban végzett munkája során sokat tett Miskolcon a foglalkoztatási helyzet javításáért, elhivatott a város leszakadásának megállításában, ezért adományozták számára a díjat.

Méreg Gyuláné
A közigazgatási pálya és az egészségügy iránt elkötelezett, magas színvonalon végzett szakmai munkáját ismeri el a város a díjjal.

Puskás Péter
Magas színvonalú építésztervezői munkássága elismeréséül, mely a Csillagpont Kórház tervezési munkáját is meghatározta, adományozták számára a díjat.

Szentpáli István Kamarai Díj

Sárközi György
A megye tömegközlekedésének fejlesztésében több mint két évtizedes, meghatározó munkáját, a megye, a régió szolgálatába állított szaktudását ismeri el a BOKIK a díjjal.

Geofil Díj

Frisnyák Sándor
A Kárpát-medence történeti földrajzával foglalkozó önálló könyvei mellett elévülhetetlenek érdemei a tudományos ismeretterjesztésben, ami jó részben, akárcsak kutatásai, publikációi, a megyéhez, Miskolchoz kötik.
Tudományos életútját ismerik el a Magyar Állami Földtani Intézet által – a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány javaslatára – alapított szakmai díjjal.